Utazás

Sziklakórház - Titkos légókórház és atombunker

Embertpróbáló körülmények, kínok közt dolgozó hősök és életükért küzdő emberek - a háború áldozatainak emléket állító múzeum megdöbbentő körútra invitálja a látogatókat.


A Sziklakórház története

1940-ben Magyarország csatlakozott a Tengelyhatalmakhoz, majd fokozatosan belesodródott a II. világháborúba. A Sziklakórház Budapest ostromával vált létfontosságúvá. A kórház korábban LOSK 0101/1 rejtjelszámú szigorúan titkos kórház és atombunker néven volt jegyezve.

A harmincas évek elején Kadic Ottokár kezdte feltérképezni a Várhegy mélyén húzódó várbarlangokat. Később az Úri utca mentén elkezdték az óvóhelyek kialakítását, mely a kormányhivatalnokok mentésére szolgáló terv volt. 1939-ben újratervezték és az elképzelés már egy Szükségkórház kialakításáról folyt. Majd az 1952-es átalakítás következtében kiépült a mentő áthajtó. A kórházat a Szent János Kórház felügyelete alá rendelték, mely nem volt önálló létesítmény, nem volt egészségügyi készlet utánpótlás, így gyakran, ha valaki meghalt, levágták róla a kötszert, majd a még élőkön újrahasznosították.

Dr. Kovács István egyetemi adjunktus, sebészfőorvos , aki a vezető főorvosa volt a Sziklakórháznak, valamint Dr. Seibriger András, aki nemcsak a II. világháború idején, de az 1956-os forradalom során is itt teljesített szolgálatot.

 

Önkéntes életmentés
A kórházban betegfelvevő szoba, ételmelegítő konyha, sürgősségi részleg, műtő (amely a negyvenes évek egyik legmodernebbjeként volt számon tartva Magyarországon), röntgen helyiség, adminisztrációs szoba, zuhany és mellékhelyiségek, női kórterem, harcállás pont, valamint számos helyiség fellelhető.

A tárlatvezetés során különböző háborús orvoslási eszközöket és a készültségi időszak eszközeit is láthatjuk, mely az 1944-1980-as évek közötti időket mutatja be. A II. világháború idején emeletes ágyakon helyezték el a sebesülteket.  A hely szűke miatt, akiknek itt nem jutott hely, azokat a földön helyezték el vagy hordágyakon, valamint bárhol, ahol tudták.  A viaszszobrok által élethűen érzékeltetik az akkor átélt kínokat, kétségbeesést és állapotokat.

Az orvosok, nővérek valamint az itt szolgálatot teljesítő önkéntesek a saját életüket kockáztatva mentettek életeket, mely igaz hősiességről nyújt tanúbizonyságot. A kórházban sosem tettek különbséget emberéletek közt - civilt, katonát egyaránt elláttak-, a kórház mindenki számára egyenlő segítséget nyújtott. Egyedülálló történelmi szerepét a Sziklakórház egyértelműen a személyzetének köszönheti.

Minden gépészeti berendezés a  gépészetirészben foglalt helyet. Az áramellátást az aggregátorok biztosították. Az elhasznált levegő az úgynevezett expanziós téren keresztül távozik.  A kórházban az állandó levegő cseréről a szellőztető berendezés gondoskodik. Atombunker révén fellelhető az egészségügyi áteresz helyiségcsoport, mely a mentesítést szolgálta. A kórház történetének a kutatását, szemtanúinak felkeresését a múzeum egyik fontos feladatának tekinti.

Kiváló tárlatvezetésnek és megdöbbentő látványnak, leírhatatlan élménynek lehetünk részesei. Az idelátogatónak lenyűgöző történelmi időutazásban lehet része, melyet vétek lenne kihagyni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.
Lifestyle
Új lehetőséget kap az adóhatóság a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzésére. A parlament elfogadta az erről szóló előterjesztést, Magyar Péter pedig a szavazás után közölte a döntés részleteit.