Lifestyle

Cserjéről a csészébe


Azok a népszerű magyar kávéházak
Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy népszerűségre tegyen szert. Isztambul, Velence, London, Párizs, Hollandia és Németország után Magyarországon is megnyitott az első kávéház. A 20. század elején már majdnem ötszáz kávézó működött csak a fővárosban, csevegésre és politizálásra adva lehetőséget. Hamarosan kávétársaságok alakultak ki, ilyen volt a ’48-as forradalom miatt elhíresült Tízek Társasága, valamint a későbbiekben megalapult Petőfi Társaság is.

Az első világháború előtt lettek nem csak népszerűek, de magasztosak egyes kávéházak, mint például a Japán, a Centrál, a Korona, az Országház és mindközül a leghíresebb, a New York. Egy korabeli pesti anekdota szerint a bohémok, hogy ne kelljen nélkülözniük a kávéházat a nap egyik szakában sem, a megnyitó éjjelén a Dunába dobták a kulcsát.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Kérdéses, hogy ebből a radikális megoldásból mennyi igaz, de az tény, hogy díszes termei nem egy irodalmi folyóirat alkotóinak gyülekezőhelyéül szolgált, így például a Nyugat képviselőinek is. Sajnos a második világháborúban az épület megsérült, s utána jó ideig nem is eredeti funkcióját látta el. Végül 1954-ben Hungária étteremként nyitotta meg újra kapuit a vendégek előtt.

Manapság szinte minden sarkon találhatunk egy-egy meghitt, kényelmes kávézót, magyar és külföldi jellegűt egyaránt. Nem csak a mezei fekete leves, hanem számtalan kávékülönlegesség közül választhatunk. Kitaláltak már tejes, kakaós, szerecsendiós, fahéjas, sőt kókusztejes, narancsos vagy citromos ízesítésű kávékeverékeket.
 

A legbizarrabb és egyben legdrágább kávékülönlegesség
Ezeket nem lehet bizarrnak nevezni, azonban van egy kávékülönlegesség, amely ezért a címért is indulhat – mégpedig jogosan. A civet coffee ugyanis szüretelés után közvetlenül egy civet macskán megy keresztül, szó szerint. Miután távozott az indonéziai állat bélrendszeréből, a dolgozók kiválogatják, lemossák, és megpörkölik, majd piacra dobják a magokat. Szinte hihetetlen, hogy valaki képes ezért fizetni, kilójáért akár ezer dollárt is, ám a ritka kávét igénylik Amerikában, Japánban és Angliában is. Állítólag egyedi aromáját az állat gyomrában lévő emésztőnedveknek köszönheti… Ha betör a hazánkba, megkóstolod?

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Gyerekkorában az apja rendszeresen azt sulykolta belé, hogy egy lánynak csak a hosszú haj áll jól – így számára szinte kimondatlan szabállyá vált, hogy kerülje a fodrászszéket.
Sztárok
Victoria Beckham már évtizedek óta tudatosan és következetesen figyel arra, mi kerül a tányérjára – ez a fegyelem pedig nem véletlen. A világsztár szerint a szigorú étrend nemcsak az alakját, hanem...
Sztárok
Diana sokáig bízott abban, hogy boldog házasságban élhet Károllyal, ám az akkori trónörökös egyetlen súlyos mondattal kiölte belőle a reményt.
Lifestyle
Egyre több helyen lehet olvasni a sajtóban, hogy megjelentek a túlárazott szerelők, akik horribilis pénzeket kérnek egy-egy munkáért.
Lifestyle
Van, akinek ha bekötik a szemét, betuszkolják egy autó csomagtartójába, kiviszik egy erdőbe és a földút szélén kidobják, akkor sem okoz neki egyáltalán gondot hazatalálni, míg mások eltévednek a...
Sztárok
Katalin hercegnét mindenki kedvesnek és elbűvölőnek ismeri, ám a négy fal között sokszor jóval keményebb, mint azt bárki is gondolná róla.