Lifestyle

A Te gyereked csillaggyerek?

Az elmúlt években sokat hallottunk az indigógyerekekről. A szülők igyekezetek kideríteni, az ő gyermekük vajon kék aurával rendelkezik-e? És ha igen, akkor miben különbözik többi társától? Az indigógyerekek után azonban újabb küldöttek érkeznek a földre, a csillaggyerekek.

Először is tisztázzuk azt, hogy kik is az indigó gyerekek. Elsősorban azt kell tudunk róluk, hogy ők sokkal érzékenyebbek, a társaiknál. Már ott felismerhetjük őket, hogy nem úgy reagálnak egy-egy problémára, vagy éppen rendkívüli pszichikai képességekkel vannak megáldva. Az indigógyerekeknek vannak, un. idősebb generációi, akik nem sokban különböznek a kristálygyermekektől.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Új szemléletmódot hordoznak mindketten, a céljuk, hogy változást hozzanak a régi konvenciókra. Sokszor nem tudják a szülők, hogyan is kezeljék ezeket a gyermekeket. A legtöbben hiperaktivitásként értelmezik a viselkedésüket. A szülők ebből kifolyólag megijednek, és orvoshoz viszik a gyermeküket, akik ennek hatására elveszítik az érzékenységüket, a nagyfokú intellektualitásukat.

Le kell szögezni, hogy az indigógyermek, illetve a kristálygyermek nem ugyanaz. Az előbbire inkább a harcos, úttörő temperamentum jellemző, míg a kristálygyermekekre, a békés, derűs, vidám életszemlélet. Az indigógyermekekről tudni kell, hogy onnan kapták a nevüket, hogy aurájukban igen magas a kék szín aránya. Ezzel szemben a kristálygyermekek átlátszó aurával rendelkeznek, és általában az 1995 utáni gyermekek között lelhetők fel.

Hogyan tudjuk felismerni, hogy a gyermekünk valamelyik csoportba tartozik?

Nagyon egyszerű. Ha a gyermekünk kicsit visszafogottabb, érzékenyebbek, illetve empatikusabbak a társaiknál, akkor bizony el kell gondolkodnunk azon,hogy a gyermekünk e kategóriák egyikébe tartozik. Az elmúlt években egy új fogalom született az indigógyermek, illetve a kristálygyermek után. Ők pedig nem mások, mint a csillaggyermekek. A gyermekek auráját vizsgálva, arra jöttek rá a kutatók, hogy bizony a mai gyermekek mások, mint a 1995 előtt született gyermekek. Ők egy jól elkülöníthető csoportot alkotnak, és különleges adottsággal rendelkeznek.

Állítólag az ő feladatuk lesz, hogy új technológiát ismertessenek meg az emberekkel, melyeket még csak most kezdünk felfedezni. Egyes elgondolások szerint a földönkívüliekkel is kapcsolatban lehetnek. Gyakran képesek igen gyorsan elsajátítani idegen nyelveket. Hihetetlen kreativitással rendelkeznek, képesek olyan dolgokat ábrázolni, melyeket mások nem értenek. Értenek a matematikához, jelentős logikai érzékkel rendelkeznek. A szülők tapasztalhatják a csillaggyermekeiken, hogy intuitívak, képesek olyan dolgokat is megérezni, melyek meg sem történtek.

Hogyan segíthetünk nekik?

Fontos, hogy megfelelő támogatással és szeretettel kezeljük gyermekinket. Ha fel is fedezzük, hogy a gyermekünk különlegesebb, az átlagnál, akkor is fontos, hogy kellő odafigyeléssel támogassuk őket. A legfontosabb a megfelelő háttér biztosítása, hogy képesek legyenenek megvalósítani a jövőbeli terveiket.

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...