Sztárok

Eljegyezték Lady Gagát?!

Lady Gagat, azaz Stefanni Germanottát eljegyezték. Az utóbbi időkben sokat foglalkoztak azzal a lapok, hogy vajon együtt van-e kevésbé ismert rockzenész párjával, Carl Luckel. 

Egyre többször kapják lencsevégre ahogy meghitt pillanatokat tölt együtt a zenész párt. Habár a róluk szóló pletykákat nem hajlandóak megerősíteni.  A lesifotók  szerint kosármeccsre, nyaral
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
ni is együtt járnak, valamint az ünnepeket Luc szüleinél töltötték Nebraskában.
A felröppent hír szerint az eljegyzés is ekkor történt meg, de a hivatalos bejelentés csak Gaga új lemeze, a Born This Way című album megjelenésekor fogják, ami február 13-án lesz. A PopOnThePop megjelent cikke szerint a közelálló ismerősök azt nyilatkozták, az esküvő dátuma még nincs meg, és valószínűleg nem is fogják elsietni, hiszen Gaga már többször elmondta,
 neki most a karrier és a rajongók a legfontosabbak. 
A Gaga és Carl még 2005-ben kezdett randizni, de mikor Stefanniból Gaga lett, szétváltak útjaik. Most néhány hónapja újra együtt látták őket. A korábban már az is felröppent, hogy decemberben, Londonban fognak összeházasodni egy
 mesébe illő esküvő keretein belül, de legjobb tudomásunk szerint ez a hír sem bizonyult valósnak, hacsak nem titokban jött létre a frigy. Gaga egyébként azt nyilatkozta, soha senki nem jelentett még ilyen sokat neki, mint Luc.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.