Sztárok

Ő az első sztár, akit elcsábított az RTL-től a Vajna-féle TV2

"Betegesnek és már-már má­niákusnak tartom ezt a megközelítést, mert a tévé mégiscsak a nézőknek szól, aki meg egyet akar, kikapcsolódni. Nem az ér­dekli, ki szerepel a cégjegyzékben, hanem az, hogy mit és kit lát a dobozban. Én feladatokkal foglalkozom és felkéréseket ítélek meg, valamint azt, hogy milyen csapatban dolgozhatok. A néző távirányítóján a gombok nem politikai pártokat vagy befektetőket kapcsolgatnak, hanem műsorokat" - összegezte gondolatait a színésznő.

A Szomszédok egykori sztárja elmondta, hogy az átigazolás könnyen megtörténhetett, hiszen már jóideje nem volt az RTL alkalmazottja.

"A változás jó, a változás kell. Egyébként a Reggeli 2005-ös megszűnése óta nem állok szerződéses kapcsolat­ban az RTL Klubbal, így – bár jól hangzik – nem volt mit felmondani."

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Anita a Heti Hetesben már biztosan nem lesz látható, de az ATV-n futó "A nő háromszor" című műsorban egy ideig még igen. RTL-es kollégáitól már el is köszönt.

"Biztosítottak arról, hogy hiányozni fogok nekik, és sok sikert kívántak, majd hozzátették, büszkék rám. Ilyen kollegiális szeretet csak keveseknek adatik meg, és nekem nagyon jól esett . A TV2-vel több műsorról is beszélünk, de még nincs pont a mondatunk végén" - mondta a Borsban a színésznő.

Ha szerinted jól döntött Ábel Anita, hogy a TV2-höz igazolt, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg a cikket!
Figyelmedbe ajánljuk még: Demcsák Zsuzsa fog táncolni Kis Grófo új klipjében

Fotó és Leadkép: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.
Lifestyle
Ismerős a helyzet: reggel megfogadod, hogy ma rendesen iszol, délután négykor pedig rájössz, hogy még mindig az első kávén és egy fél pohár vízen élsz. Nem szomjasnak érzed magad, inkább fáradtnak,...
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...
Egészség
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.