Ha igazi lovag vagy, ide viszed nyaralni a barátnődet!

A város, amit "úriemberek építettek úriembereknek". A helyiek által így emlegetett csodálatos Valletta tökéletes helyszín lehet ha csak egy rövid európai kikapcsolódásra vágysz, de akkor is, ha hosszabb nyaralást tervezel. Málta fővárosa minden évben nagyon sok látogatót vonz, nem véletlenül.

A tökéletes város

Nyáron heti 5 közvetlen járat indul Budapestről Vallettaba, ahol az év nagy részében enyhe és szinte tökéletes az időjárás, a város pedig mindössze 30 percnyi autóútra található a Luqa repülőtértől és a kikötőtől. A sétahajók központi megállójában az utasok Valletta városi tengerpartján szállhatnak partra, ahonnan rögtön egyenesen fel lehet sétálni a városba, ami ha rendelésre készült volna, akkor se lehetne tökéletesebb. És ha jobban meggondoljuk, így is készült, hiszen a Szent János Lovagrend aprólékos pontossággal tervezte meg a város valamennyi szegletét.

Nézz felfelé!

A partra szállás után számos butikhotel és vendégház várja látogatókat a városban, így gyorsan találhatunk megfelelő szállást, ahonnan elindulva könnyedén felfedezhetjük ezt az emberléptékű várost. A csodás belvárosban sétálva roppant nehéz megállni, hogy ne akarjunk mindent jó alaposan szemügyre venni magunk körül, de ha a helyi építészetet teljes egészében látni szeretnénk, akkor bizony a legjobb tanács amit csak megfogadhatunk, hogy ne csak a lábunk elé nézzünk, hanem fordítsuk tekintetünket az ég felé is, az épületek falain ugyanis igazi remekműveket találhatunk!

Ezernyi látnivaló

Valletta lényegében egy szabadtéri múzeum, amelyet felfedezhetünk gyalog, biciklivel, lovaskocsin vagy akár egy környezetbarát városi taxin. Arra viszont fontos felkészülni, hogy az óvárosi részre csakis engedéllyel hajthatunk be, így ha bérelt autóval közlekednénk Máltán, mindenképpen a szomszédos Floriana széli parkolóban parkoljunk le, ahonnan mindössze pár perc sétával már a városban is találhatjuk magunkat.

A város kialakítása igen különleges, hiszen utcái szinte teljesen párhuzamosak egymásra, így eltévedni nagyon nehéz, ha pedig az utcák számát nézzük, akkor azt is mondhatjuk, hogy szinte lehetetlen.

Valletta főutcája a Republic Street, amin mindenképpen érdemev végig sétálnunk, hiszen a levégén a csodás Szent Elmo erődöt fedezhetjük fel. Ezt korábban a biztonság miatt emelték a helyiek, még a Johanniták érkezése előtt, majd ujjá épült és bővült, jelenleg pedig az egyik bástyájában a Hadtörténeti Múzeum üzemel, de a Rendőr akadémia is itt kapott helyet.

Vallettában kihagyhatatlan látnivalók még az Alsó és a Felső Barakka kertek, ahonnan megfizethetetlen a kilátás, hiszen a 3 régi város és a Grand Harbour tárul a szemünk elé. A Nagy Kikötőben pedig a számos halász, tengeri és vitorlás hajó mellett, ha szerencsénk van, hatalmas óceánjáró luxushajókat is láthatunk.

Európa Kulturális Fővárosa 2018

S ha mindez még nem lenne elég, 2018-ban Valletta Európa kulturális fővárosa lesz - bár mi semmiképpen sem vánánk addig az utazással. :) A jeles alkalomra készülve sorra nyílnak az éttermek, apró butik hotelek, turisztikai és kulturális beruházások illetve programok, így nem csoda, hogy a máltai főváros már 2015-ben is több neves elismerésben is részesült. A Lonely Planet Best in Travel városi toplistáján például az 5. helyet, míg az Európai Legjobb Desztinációk rangsorában a 4. helyet szerezte meg.

Ha biztosra szeretnél menni (x)

Ha még többet szeretnél megtudni erről a csodás városról, vagy máris kedvet kaptál az utazáshoz, akkor kattints a visitmalta.com-ra, ahol számos hasznos tanáccsal lehetsz gazdagabb, vagy akár az utazásodat is lefoglalhatod!

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...