Utazás

Együtt utaznál a kutyáddal, macskáddal? Ezeket kell tudnod a szállításukról

Immár az egész ország területén, az összes helyjegyköteles (expressz), valamint pót- és helyjegyköteles (IC, stb.) vonaton lehetséges a kisállatok (kutyák, macskák és egyéb kistestűek) zárt hordozóeszközben való szállítása - közölte a MÁV-START Zrt.

Jó hír a gazdik számára

Az újításnak már éppen ideje volt, hiszen egyre többen utaznak vonaton házi kedvenceikkel, ezt mutatja az is, hogy a jegypénztárakban 2015-ben élőállat-jegyből közel százezret, kutyabérletből több mint százat adtak el.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A gazdiknak csupán néhány dolgot kell tudniuk a szállítás szabályairól, kedvencük csak akkor vihető fel a vonatra, ha a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben helyezik el, mely alkalmas arra, hogy az utasok testi épségét, biztonságát, a vonatok, vagyontárgyak tisztaságát és sértetlenségét megóvja. Továbbá a hordozóeszközt az utasnak végig szoros őrizetében magánál kell tartania és az állat a boxból az utazás során nem engedhető ki.

Hogy mely állatok után vagy köteles jegyet venni, a következő oldalon tudhatod meg!

Fotó: flickr.com

Oldalak

Utazás
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...