Nem olyan népszerű, mint gondolnánk: Ez az ország a legkevésbé látogatott Európában

Azt hihetnénk, hogy az ország igazi turistaparadicsom, ám az adatok meglepő módon mégsem ezt mutatják.

Kicsi, de annál gyönyörűbb

Mind tudjuk, hogy Európa tele van hihetetlen, olykor egészen szemkápráztató úti célokkal, legyen szó történelmi nevezetességekről, építészeti remekművekről, lélegzetelállító romantikus városokról vagy éppen természeti kincsekről. Ám akadnak olyan helyek is, amelyek festői szépségük ellenére mégis rejtve maradnak a turisták elől valamilyen okból kifolyólag – éppen ilyen az az ország is, amit a világ egyik legkisebbjeként tartanak számon, Dél-Európában helyezkedik el, Olaszország teljesen körülöleli, államformája pedig köztársaság. Te tudod, melyik olasz ajkú országról van szó? Ha nem sikerült kitalálnod, galériánkat átlapozva megtudhatod, ahol további érdekességeket is elárulunk!

A Turisztikai Világszervezet szerint San Marino a világ legkevésbé látogatott országa Európában: az adatok szerint a 33.000 lakosú országot évente mindössze 1-2 millió turista látogatja annak ellenére, hogy a meglehetősen kedvelt Olaszország öleli körbe.
Kattints a további képekért!

Ezen a helyen minden lépésedet figyelemmel kísérik és rögzítik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sokan hiszik, hogy ha valaki magyar anyanyelvű, akkor számára a helyesírás gyerekjáték. Pedig vannak olyan szavak, amelyeket még a legműveltebbek is rendszeresen elhibáznak – most kiderül, te vajon...
Sztárok
A 33 éves magyar űrhajós az Axiom-4 küldetés keretében több hetet töltött a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, július 15-én azonban - a misszió többi tagjával együtt - visszatért a Földre. A...
Sztárok
Az 54 évesen, súlyos betegség következtében elhunyt Schmuck Andor másfél évtizedig rendkívül szoros barátságot ápolt Fodor Zsókával, kapcsolatuk azonban egy ponton váratlanul megszakadt. A 83 éves...
Egészség
Olyan gyógyszerek is akadnak továbbá, melyek a nagy nyári melegben az emberi szervezet hőháztartására gyakorolnak negatív hatást.
Sztárok
Diana állítólag a megszokások rabja volt a napindítóját illetően: korábbi séfje, Darren McGrady szerint, aki 1982 és 1997 között szolgált a királyi udvarban, csak egyetlen olyan étel volt, amit a...
Sztárok
A két jeles amerikai színész 1992-ben, a Nászút Vegasba című romantikus vígjátékban szerepelt együtt, és bár mindeddig egyikőjük sem ismerte el, a forgatást követően randevúzni kezdtek egymással.