Utazás

A legnagyobb felhőkarcolónál is méretesebb aszteroida ér a Föld közelébe kedden

Lehet majd látni?

A NASA a földközeli kisbolygó átmérőjét 1,052 kilométerre becsülte, a földi megfigyelésekből pedig 1,30 kilométer átmérőjűnek becsülték. Ezek alapján az 1994 PC1 a közepes méretű földközeli kisbolygók közé tartozik, mérete a legmagasabb felhőkarcolóknál is nagyobb. A cikk szerint színképe alapján az 1994 PC1 egy S-típusú kőzet alapú kisbolygó, vagyis egy "űrszikla".

A kisbolygó legnagyobb fényessége kedden este mintegy 10 magnitúdó lesz, vagyis kisebb amatőrcsillagászati távcsövekkel, illetve nagyobb binokulárokkal is megfigyelhető. Azonban a látóhatár közelében a földi légköri fényelnyelés megnehezíti a halvány kis égitest megfigyelését.

A NASA besorolása szerint a Földre potenciálisan veszélyt jelentő kisbolygók (Potentially Hazardous Asteroids, PHA) azok a legalább 140 méter átmérőjű égitestek, amelyek pályája 7,5 millió kilométernél (0,05 CSE-nél) közelebb húzódik a Földéhez, ami egyben a két égitest veszélyesen közeli találkozását is lehetővé teszi. Mivel az 1994 PC1 7,5 millió kilométernél is jobban megközelítheti bolygónkat, ezért a PHA-k közé sorolták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jelenleg összesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon, ami a becslések szerint az összes földközeli kisbolygónak mintegy 8 százaléka. Az 1 kilométernél nagyobb PHA-k száma 160. Az Apollo típusú aszteroidák teszik ki a PHA-k legnépesebb csoportját. Ma nem ismernek olyan konkrét kis égitestet, amely valamikor ütközne bolygónkkal, de, mint írják, a PHA-kat azonosítani kell, és mozgásukat nyomon kell követni.

Szombaton kitört a csendes-óceáni Tonga-szigetek víz alatti vulkánja, a Hunga Tonga-Hunga Ha'apai. Aznap este érte el hazánkat a több mint 17 ezer kilométerre lévő vulkán hatalmas kitörésének lökéshulláma.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...
Sztárok
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]