Utazás

Már haldoklott az űrhajós - Nem találod ki, honnan érkezett a segítség

"Elképesztő élmény volt"

Moll végül úgy döntött, mindenképpen vérhígítós kezelést kell alkalmazni a bajba jutott űrhajósnál. Az űrállomáson viszont a szerből csak korlátozott mennyiség állt a szakemberek rendelkezésére, mindenesetre injekcióval az űrhajós szervezetébe juttattak egy kisebb dózist. Ez szerencsére elegendő volt számára, hogy kibekkelje az időt az utánpótlás érkezéséig. Moll mindeközben telefonon tartotta a kapcsolatot az életveszélybe került űrhajóssal: tanácsokkal látta el nemcsak őt, de a szakembereket is, s folyamatosan érdeklődött a férfi hogyléte felől. „Amikor az űrhajós otthon hívott, a feleségem vette fel a telefont, és azt mondta, hogy az űrből keresnek. Elképesztő élmény volt” - mondta a tapasztalt orvos. „Olyan volt, mintha csak egy másik betegemmel beszéltem volna. A vonal minősége pedig jobb volt, mintha hazatelefonáltam volna Németországba a családomnak.”

Nemrég jelentették be.

Leadfotó és fotók: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...