Utazás

A turizmusból élők fele már elhagyta a pályát

Ki fog dolgozni a szállodákban, éttermekben?

Flesch Tamás kiemelte, ahol igényelték, ott megérkeztek a támogatások, de fontos lenne, hogy az újranyitással ezt ne függesszék fel. A segítség azért is elengedhetetlen, mert a munkabér mellett számos további költséggel jár a nyitás, ráadásul a budapesti szállodákba jóval kevesebb vendég várható a kezdeti időszakban, mivel a külföldi turizmus fellendülésére még egyáltalán nincs kilátás, így bíznak benne, hogy a kormány támogatást nyújt a nyitás során is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szövetség elnöke bár bízik a májusi nyitásban, azt elmondta: mindenképp el kell kerülni, hogy még egyszer be kelljen zárni, mert az már a túlélhetetlen kategória lenne.

A veszteség nemcsak anyagi, de személyes szinten is jelentős. A turizmus több 100 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el az elmúlt hónapokban, ráadásul a több mint egy éve tartó pandémiás helyzetben a szakmában dolgozók nagyjából fele, tehát 200-250 ezer ember elhagyta a pályát, más munkát talált. Ez pedig újabb kérdéseket vet fel. Ki az, aki visszatér a turizmusba? Hogyan lehet feltölteni a megüresedett pozíciókat?

Sok helyen fel kell venni szakácsot, pincért, szobalányt. Tudni kell, mennyi idő alatt és mennyiért lehet megoldani a nyitást, erre fel kell készülni. Az is kérdéses, hogy akik hónapokkal ezelőtt vagy akár egy éve elmentek a szakmából, közülük mennyien térnek vissza. Ezek alapkérdések, amelyek válaszra várnak” – mondta a szövetség elnöke.

Flesch Tamás szerint fellendülés várható a nyitás kezdetén, mert már mindenki várja, hogy nyissanak az éttermek, kávézók, hotelek. Igaz, nem tudni, mikor tér vissza a külföldi turizmus, de a belföldi minden bizonnyal dübörög majd.

Akkor sem kell majd karanténba vonulnod, ha negatív koronavírus-tesztet tudsz felmutatni.

Fotó: 123rf.com; leadfotó: Angelo Pantazis / Unsplash

Oldalak

Utazás
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...