Utazás

Továbbra is fokozott éberséget kérnek a Tunéziába utazóktól

Fokozott éberségre kéri a Tunéziában tartózkodó magyarokat a Külügyminisztérium, egyúttal arra figyelmeztetnek: ne szervezzenek egyéni utazást az országban.

Növekedett a terrorveszély

A tárca konzuli szolgálatának honlapján kedden közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek arra, hogy a tunéziai hadsereg a terrorfenyegetettség növekedése miatt október elején újabb jelentős létszámú erőket vezényelt az ország déli, Líbiával határos vidékére, ezúttal a Medenine kormányzóságba. Emellett folyamatosan erősíti a határ menti, katonai ellenőrzés alatt álló úgynevezett pufferzónákat.

Dzserba és Dzsardzsísz közvetlen üdülőövezete továbbra is jól védett, viszont azon kívül Medenine tartomány más körzeteibe a továbbiakban az egyéni utak mellett a szervezett utazásokat sem javasolják. A Dzserba szigetén üdülőktől fokozott óvatosságot kérnek.

Terrorista akciók lehetnek

A konzuli szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hónapban végrehajtott terrorakciókat követően államfői dekrétummal múlt pénteken zárt katonai műveleti területté nyilvánították az ország egyes régióit, ahol terrorista akciók lehetnek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Mindezekre tekintettel a tunéziai tartózkodás továbbra is fokozott éberséget igényel a magyar állampolgárok részéről. A konzuli szolgálat kéri, hogy ne szervezzenek egyéni utazást, különösen az országnak a szervezett turizmusközpontjaitól, a Tunisztól Djerba szigetéig terjedő tengerparti övezettől távolabb eső vidékeire, mert ezzel biztonságukat, testi épségüket veszélyeztetik.

2011 óta uralkodik a bizonytalanság

Az észak-afrikai országban a 2011. januári forradalom óta bizonytalanság uralkodik, egymást követik a politikai válságok. Múlt pénteken megkezdődött a nemzeti párbeszéd a tunéziai kormánypárt, az iszlamista en-Nahda és az ellenzék között.

A zárt ajtók mögött kezdődött tárgyalás célja egy átmeneti kormány felállítása, új alkotmány elfogadása és az országban hónapok óta tartó politikai válság megoldására hivatott választások megszervezése.

Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...