Utazás

Már legalább 4300 halálos áldozata van a törökországi és szíriai földrengéseknek

A két országban összesen csaknem húszezer sérültről tudni.

Sokan rekedhettek az összeomlott épületek romjai alatt

Legalább 4300 halálos áldozatot követeltek a török-szíriai határtérséget sújtó földrengések.

A szíriai egészségügyi minisztérium, valamint az ellenzéki fegyveresek uralta, északnyugati térségekben működő Fehérsisakosok segélyszervezet hétfő esti összesítése szerint legkevesebb 1300 halálos áldozat volt Szíriában. A szomszédos Törökország katasztrófavédelmi hatósága (AFAD) legfrissebb adatai szerint 1762-re nőtt a halottak száma. Kedd hajnalra a török hatóságok már 2921 áldozatról és 15 834 sérültről számoltak be, Szíriában pedig 1451 áldozatról és 3531 sérültről tudni, a számok azonban még most is folyamatosan nőnek.

A két országban tehát immáron csaknem 20 ezer sérültről tudni. Mindemellett a katasztrófa valós mértékét még nem lehet felbecsülni sem, mivel a hatóságok szerint számos ember rekedhetett a földmozgás során összeomlott épületek romjai alatt.

Az AFAD hétfőn további utórengésekre figyelmeztetett, melyek kedd hajnalban be is következtek. Ezek sem voltak épp kicsik, 5-ös, 6-os erősségűek is akadtak közöttük. A CNN Türk török hírtelevízió szerint a katasztrófavédelmi hatóság felszólította az érintett térségekben élő embereket, hogy tartsák magukat távol a megrongálódott épületektől. Több mint 5600 épület ugyanis már összeomlott. Szíriában több mint 200 házomlásól tudni.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Az isztambuli Kandilli szeizmológiai állomás déltájban egy 7,5 erősségű rengésről tett bejelentést, a földrengés epicentruma ezúttal is Kahramanmaras tartomány volt. Az AFAD szerint 185 utórengést jegyeztek fel.

(MTI/HVG.hu)

A legerősebb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as volt, erre évtizedek óta nem volt példa. A földmozgást Libanonban, Cipruson és Izraelben is érezték. Az áldozatok száma még mindig növekszik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...