Utazás

Százharminc év után bezárja kapuit a budapestiek egyik kedvenc cukrászdája

Kalandos múlt áll a cukrászda mögött

Az eredetileg egyetlen helyiségből álló kis üzlet az ekkoriban virágkorát élő magyar cukrásziparhoz hasonlóan gyors fejlődésnek indult és hamar elérte jelenlegi kiterjedését. 1901-ben uzsonnateremmel bővült, majd egy csokoládé- és bonbonüzem is csatlakozott hozzá, miközben gépparkja is folyamatosan bővült. Gerbeaud Emil halála után, 1920-ban Hauer Rezsőt a cukrász ipartestület örökös díszelnökévé választotta. Termékei közül a Hauer-krémes volt a legsikeresebb, valamint az ananász és marcipán ízesítésű tejszínes sütemények.

A II. világháború utáni államosítások során 1949 decemberében már a 10 főnél nagyobb üzemeket is államosították, az ekkor létrehozott óriás állami vállalat, a Cukrászati Gyár tulajdonába került, és 1953-55-ben az üzlethelyiséget a Rákóczi út 47. felé kibővítették, a portál hossza megkétszereződött. 1956-tól a VIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat Erkel cukrászda, majd 1970-től a Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalat ismét régi nevén üzemeltette.

Az eredeti, (nagy)polgári megjelenését és fényét különös módon a szocializmus ezen világ ellen táplált mély gyűlölete ellenére szinte teljes egészében sikerült megőriznie a rendszerváltásig. Ekkor privatizálták. A vásárló Orient Kft. „felújítás” címszó alatt szinte a téglákig elbontotta az üzletet, amit 101 évnyi folyamatos működést követően végül 1991-ben bezártak.

Budapest VIII. kerülete 1999-ben a birtokába került többi Hauer-ingatlannal együtt pályázatot hirdetett az újra egyesített cukrászda tulajdonjogára, amit a Friss Gyorsfagyasztott Pékárugyártó és Forgalmazó Kft. nyert meg. A cég felújította és 2002-ben újra megnyitotta az üzletet, amihez kieszközölte a Hauer márkanév használatát is.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az üzemeltető cég ellen 2006 februárjában egy elszámolási vitát követően felszámolási eljárás indult, ami a pereskedések miatt máig sem zárult le.

2013 őszén 80 millió forintért kínálta egy ingatlanforgalmazó az üzlethelyiséget, amely értékesítésre is került, és 2017 augusztus 20-án nyitott meg újra - áll a magyar nyelvű Wikipédia szócikkében.

Most is vannak olyan vendéglátóhelyek, melyek 10-20 százalékos forgalomcsökkenést észlelnek, ám a jelentős visszaesés 1-2 hónap múlva látszik majd igazán.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.