Utazás

Szerinted melyik a legjobb szálloda az alföldi régióban?

Múlt vasárnap lezárult AZ ÉV HOTELE közönségszavazás első régiójának, azaz az Alföldön induló szállodák bemutatása. De ezzel a verseny még nem ért véget, hiszen a régió hat szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos.

A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy régió nyertesével és a második helyezettekkel együtt. De természetesen nem csak a szállodák nyerhetnek, ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a rengeteg nyeremény egyike.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az alföldi régió legjobb hotele?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt turisztikailag kiemelt régiójának 28 szállodáját mutatja be. Augusztusban a sztár-hoteltesztelők az alföldi régióban hat szállodát próbáltak ki. Ezeket a hoteleket láthattátok múlt héten, a hónap utolsó adásában. A hat szálloda megtarthatta a korábban – az egyes adások után – bezsebelt szavazatait, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők még egy utolsó vokssal segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen az alföldi régió legjobbja, azaz augusztus HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap délig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes augusztusban voksló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is. Ha nem láttad az összes alföldi indulót, vagy lemaradtál a múlt heti összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL Most!-on!

Rajtad is múlik, hogy a hat alföldi szálloda közül melyik lesz a régió legjobbja!

Liget Wellness és Konferencia Hotel****, Szarvas

Az egyéni stílusban berendezett szarvasi négycsillagos hotel a Dél-Alföld régióban alig néhány méterre a Holt-Körös partján helyezkedik el. A háborítatlan környezetben a szálloda egyik oldalán csodálatos kilátás nyílik a Körös folyó kanyarulataira, másik oldalán a mesés liget ősfái kápráztatják el a vendégeket. A szálloda wellness részlege nem csak testi, lelki pihenést is nyújt az idelátogatóknak. Külső-belső gyógyvizes medencéit ajánlják ízületi, bőrgyógyászati és nőgyógyászati panaszokra. A vizisportok szerelmeseinek pedig aktív programokat nyújt a Körös. A kirándulni vágyók a közeli Arborétumban egészen biztosan megtalálják a természet közelségét. A hotel svédasztalain visszaköszön, hogy nemcsak a kulináris élvezetekre, de az egészségre is nagy hangsúlyt fektetnek. A szállodában a hagyományos magyaros ételek mellett a nemzetközi konyha ízei is helyet kapnak és a helyi kézműves söröket is érdemes megkóstolni.

További részletek itt.

Solaris Apartman & Resort, Cserkeszőlő

A modern stílusban épült Solaris Apartman & Resort az Alföld északi részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Cserkeszőlőn helyezkedik el. Az Apartmanház bejárata a hangulatos kis sétálóutcára nyílik, közvetlenül szemben a Gyógy és Strandfürdő található. A sétálóutcán üzletek, éttermek és büfék sorakoznak. A modern stílusban berendezett apartman szobákhoz külön nappali, hálószoba és berendezett konyha tartozik. Az Apartmanház egyediségét mutatja, hogy minden fürdőszobában külön csaptelepen privát termálvíz folyik a kádakba, saját kútból. A Gyógy- és Strandfürdő külön wellness részleggel külső-belső gyógy-, és élmény-medencékkel várja az idelátogatókat. A festői szépségű Cserkeszőlő borvidék számos látnivalót kínál a kirándulni vágyóknak. A falu turisztikai látványosságai közé tartozik a Szinyei-Merse Kastély. Az Apartmanház jól felszerelt saját konyhái mellett bárki igénybe veheti a félpanziós vagy teljes ellátást is, de kedvére válogathat a közelben lévő számos helyi specialitásokat kínáló éttermek közül.

További részletek itt.

Hungarospa Thermal Hotel****, Hajdúszoboszló

A szálloda Hajdúszoboszlón található, Európa legnagyobb fürdőkomplexumának közvetlen szomszédságában. Az ide látogatóknak egész évben korlátlan átjárási lehetőségét biztosítanak a Gyógy- és Strandfürdőbe, az Aqua-Palace élményfürdőbe és még az Árpád uszodába is! Az épületben helyet kapott egy teljes gyógyászati részleggel felszerelt fürdő egység. A szálloda gyógyrészlegén 3 különböző hőmérsékletű benti- és 1 kinti medence kapott helyet, melyekhez további kikapcsolódást nyújtanak az infra- és finnszaunák, illetve gőzkabinok is. Kiegészítő szolgáltatásként választhatóan a vendégek az Aquapark, vagy a Prémium zóna belépőjegyeire is jogosultak. A magyaros és regionális ízeket is felsorakoztató nemzetközi konyha mellett egy nyári terasszal bővített, 180 férőhelyes étterem biztosít kényelmes lehetőséget a félpanziós étkezést igénybe vevő vendégeinknek.

További információ itt.

Club Hotel Pegazus****, Tiszaug

A szálloda Tiszaug községeben, a Tisza bal partján található Csongrádtól északra, Bács-Kiskun megyében. Az itt létesült négycsillagos Club Hotel Pegasus a környék legnépszerűbb családias jellegű szállodája számos szolgáltatással, mely rendkívül alkalmas céges rendezvények, csapatépítő tréningek lebonyolítására, melyhez számos programot is nyújt: külső-, belső medence, 120 méteres vízi-csúszda, strandfoci, strandröplabda, vízisí, jet-ski, vagy éppen extrém buggy. A szállodában egyaránt jól érezhetik magukat mind a csendesebb, mind az aktívabb pihenésre vágyók is. A szálloda színvonalas éttermében a hagyományos magyar fogások mellett természetesen tiszai halételek megtalálhatók.

További információ itt.

Sziget Hotel****, Nyíregyháza

A varázslatos Sziget Hotel az Erdélyi Major ölelésében, az Alföld északi részén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. A Major Nyíregyháza Oros városrészének szívében egy 10 hektáros területen helyezkedik el, a szálloda pedig egy horgász tó közepre, egy kis szigetre épült. A körpanorámás hotel összes szobájából kilátás nyílik a tóra. A természet közelsége, a romantika és a modern stílus ötvözetével találkozhatnak az ide látogatók. A kétszintes szálloda többfajta szobát és lakosztályt kínál vendégei számára. Az standard szobáktól egészen a delux családi apartmanokig. A tó számos sportolási lehetőséget kínál a vendégeknek. Vizibicikli, evező sportszerek és Velencei gondola is bérelhető. Gyerekeket a játszótéren drótkötélpálya, mászófal, majom létra, csúszda és több fajta hinta is várja. Wellness részlegén szauna, jakuzzi, és a merülő medencék igazi felüdülés a szállóvendégek számára. A svédasztalos éttermében a több nemzet ételeit és italait kóstolhatják meg a gasztronómia szerelmesei.

További részletek itt.

Waterfront Lodge****, Dunapataj

A közelmúltban, modern stílusban átalakított Waterfront Lodge**** a Szelidi-tó partján, az Alföld déli részén, Dunapatajon helyezkedik el. A tó kitűnő horgászhelynek számít, mindemellett híres jótékony gyógyvizéről is. Környezete természetvédelmi terület, gazdag növény és állatvilággal, amit tanösvénye is jelez. A szabadidős tevékenységekben is gazdag déli part számos lehetőséget kínál a sportolásra vágyóknak. Vizisport eszközök, kerékpár, roller bérelhető közvetlenül a tó partján. Az elegáns egyedi stílusban berendezett szobákból nyíló jól felszerelt fürdőszobák a vendégek kényelmét szolgálják. A természet közelségét a tóra néző panorámás wellness részleg is jelzi. A Lodge belső wellnesse pedig igazi kikapcsolódást nyújt. Az étterem svédasztalos menüvel várja a helyi specialitások és a magyaros ízek kedvelőit. A kínálatban az ételek mellett saját készítésű dzsemmel, különleges házi felvágottakkal, sajtokkal, bor bárral és számtalan ételkülönlegességgel várják a szállóvendégeket.

További részletek itt.

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye vasárnap egy új régióban folytatódik

A szállodák tesztelése szeptemberben a Balatonon folytatódik. Ebben a régióban hat hotel küzd majd meg egymással, a szeptember HÓNAP HOTELE címért. Most vasárnap a balatonfüredi Hotel Margarétát, és kapolcsi Treehouses-t fogja kipróbálni Goztola Krisztina színésznő és a rendező Halmi Péter. Ha kíváncsi vagy, hogy milyenek az új régió első szállodái, és tudni szeretnéd, hogyan érezték magukat a szár-tesztelők, akkor ne hagyd ki az adást most vasárnap 11:25-kor az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL Klub műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe, hogy kipróbálják, hogy kipróbálják azokat.

Megnyúlt bőr, megereszkedett mellek, narancsbőr. De a hirtelen fogyás vagy hízás is okozhat hasonló problémákat. Czanik Balázs azt vallja, hogy mindenkinek saját magához mérten kell változnia.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?