Steiner Kristóf vallomása: Ezért ment tönkre a házassága

Nem titkolózik.
Magánéletéről vallott Steiner Kristóf
Steiner Kristóf a Lakástalkshow ma esti adásában nyíltan beszél magánéleti válságáról, hogy miként élte meg a szakítást férjével, akivel 9 év után váltak szét. Kamaszkorában még kereste a drámát, de 9 év drámai kapcsolat már túl sok volt. Egymás tisztelete és szeretete megmaradt, ám a folyamatos konfliktusok végül véget vetettek a kapcsolatuknak."9 év nagyon hosszú idő a drámázáshoz. Irracionális tudtam lenni, egy idő után önmagam számára váltam fárasztóvá, viszont a kapcsolat dinamikája valahogy nem változott. Hiába, én már nagyon próbáltam leépíteni a drámát, valahogy a dráma még mindig ott volt. Nagyon sokféleképpen magyarázhatjuk, hogy mi történt, de végső soron az történt, hogy elsodródtak egymástól a céljaink, az életcéljaink, az értékrendünk és akármennyire is szerettük egymást, egyszerűen már nem lehetett ezt a két embert együtt tartani” – kezdte Steiner Kristóf.