Utazás

Sokkoló adatok: ennyi ember vesztette életét 2021-ig a Mount Everesten

Hihetetlen számok láttak napvilágot az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő Mount Everesttel kapcsolatban. Évente körülbelül 800 ember próbálja megmászni a csúcsot, de csak kevesen élik túl.

A világ tetején

A Nepál és Tibet határán húzódó Mount Everest a világ legmagasabb hegyének számít. Ez a titulus mégsem képes eltántorítani a felfedezőket a világ minden tájáról, hogy próbálkozzanak a hegycsúcs meghódításával. A történelmi feljegyzések szerint Edmund Hillary és Tenzing Norgay voltak az elsők, akik 1953-ban elérték az Everest csúcsát. Ez számos sikertelen kísérlet után hatalmas elismerének számított, amelyet azóta többezren is megismételtek. A The Explorers Passage szerint évente körülbelül 800 ember próbálja ki magát ezen az úton. Ez persze nem könnyű mutatvány. Csak egy kis idő áll rendelkezésre az Everest megmászására a szélsőséges időjárás miatt, erre májust tartják a "legideálisabb" hónapnak. Az utazás akár két hónapig is eltarthat, amelyek nagy részét a körülményekhez való alkalmazkodással töltik. Ami még nem elhanyagolható, az egy Everest-expedíció ára, ami körülbelül 40 000 és 160 000 dollár között lehet, ez átszámítva 12 és 50 millió magyar forint körül mozog. Az anyagi kár azonban a legkisebb. Hipotermiára, fagyási sérülésekre és számos egyéb testi és lelki betegségre számíthatunk. Feltéve, hogy a hegymászó nem hal meg előbb.

Halálzóna

Az Everest legmagasabb részét "Halálzónának" hívják. 26 247 láb magasságban a test elkezd összeomlani az oxigénhiány miatt. Ahogy a hegymászó agya és tüdeje „ki van éhezve” az oxigénre, nő a szélütés, a szívroham és a „gyengült” ítélőképesség kockázata. Egy hegymászó úgy jellemezte, hogy "futópadon fut és szívószálon keresztül lélegzik". A Biotechnológiai Információs Központ szerint magaslati betegség is előfordul. Bár fejfájást és hányingert okozhat, "pszichózishoz" és végső soron halálhoz vezethet. Néhányan képzelődnek, köztük egy hegymászó, aki azt hitte, hogy egy vitorláson van. Emellett fennáll a vakság, az üszkösödés, valamint az étvágytalanság és az alváshiány veszélye is. Ez az oka annak, hogy a hegymászók várhatóan csak 48 órát élnek a halálzónában.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Pinterest

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...