Utazás

Bennfentes tippeket osztottak meg pilóták: ebben a napszakban a legjobb repülni

Hova érdemes ülni a repülőn?

Ha a lehető legnyugodtabb helyet szeretnéd egy repülőn, akkor a szárny körül keresgélj! „A legrázósabb ülések hátul vannak. A repülők olyanok, mint a libikóka. Ha középen vagy, nem mozogsz annyit” – árulta el Patrick Smith pilóta, aki azt is elmondta, a turbulencia egyáltalán nem veszélyes, attól függetlenül, hogy mennyire ijesztőnek tűnhet néha. A pilóták csak azért igyekeznek minden áron elkerülni, mert bosszantó átrepülni rajta. „A pilótákat összezavarja, hogy ennyien félnek a turbulenciától, pedig szinte lehetetlen, hogy emiatt lezuhanjon egy repülő. Nem azért kerüljük el a turbulenciát, mert attól tartunk, hogy leesik a szárny, hanem azért, mert idegesít minket” – fogalmazott.

Nick Eades, a világ legtapasztaltabb Boeing 747-es pilótája szerint nincsen legbiztonságosabb hely egy repülőn, de tudni kell jól helyezkedni azért. „Ugyanolyan biztonságos a gép elején ülni, mint hátul” – mondja, hozzátéve, hogy szerinte azok a legjobb ülések, amik a vészkijáratok mellett vagy közvetlen közelében vannak. „Így aztán, ha bármi probléma van, akkor vagy segíteni tudsz másoknak kijutni, vagy az első lehetsz, aki elhagyja a gépet. Itt vagy a legjobb helyen, ez józan ész, ha jobban belegondolsz.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A négy fő árnyalat útlevél esetében a bordó, kék, zöld és fekete. De mit jelentenek pontosan ezek a színek? Íme, a magyarázat.

Fotó: 123rf; leadfotó: Aleksei Zaitcev / Unsplash

Oldalak

Utazás
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.