Utazás

A repülőgép összes utasa ledermedt, amikor a pilóta közölte velük, hogy feljutott a fedélzetre egy vadállat

A Delta Air Lines légitársaság Minneapolisból Madisonba repülő járatán történt a rendhagyó eset, melyről számos videófelvétel is készült.

Utólag derült ki, hogy az utasok nincsenek egyedül a fedélzeten

Rendkívül kellemetlen, ha egy repülőút kezdetén - amikor a gép már a fellegek közé emelkedett - hirtelen kiderül, hogy bizony nem csupán emberi lények jutottak fel a fedélzetre. Egy ilyen fejlemény joggal töltheti el nyugtalansággal, illetve félelemmel az utasokat, hiszen ha egy nem emberi lény is a gépen tartózkodik - mely akár veszélyes is lehet -, nos, attól hihetetlenül nehéz lesz megszabadulni mindaddig, amíg nem történik meg a landolás.

Ez a helyzet valamelyest azokra az akcióthrillekre emlékeztet - a kilencvenes évek elején például a szebb napokat is látott hollywoodi színész, Wesley Snipes szerepelt egy ilyen filmben -, melyekben az utasok túl későn ébrednek rá, hogy mindenre elszánt, állig felfegyverzett terroristák férkőztek be közéjük. Egy állat persze nem okozhat olyan felfordulást, ami aztán végül fejetlenséghez, káoszhoz, pánikhoz, horribile dictu katasztrófához vezetne - gondolhatnánk. És valóban: egy hegyi oroszlán például bajosan tudna észrevétlenül fellopózni egy repülőgép fedélzetére. Na jó, de akkor miért közölte az utasokkal a Delta Air Lines Minneapolisból Madisonba tartó gépének pilótája, hogy "vadállat" van a fedélzeten?

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A váratlan bejelentésre ráadásul a felszállás előtti pillanatokban került sor - számolt be róla az Indy100.

Lapozz tovább a galériára, a sztori rögtön folytatódik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...
Home&Design
Van valami különleges érzés egy jól megtervezett tengerparti hotelben vagy egy mediterrán villában. A jó hír, hogy ezt a hangulatot nem kell évente egyszer, néhány napra lefoglalnod – egy kis...
Fashion&Beauty
A fehér sportcipő örök klasszikus, de 2026 nyarán ennél sokkal izgalmasabb sneakertrendek hódítanak. A retró vászoncipőktől a nőies balerina sneakereken át egészen a szatén, a pasztellszínű vagy...
Utazás
A nyár továbbra is a Balatoné, és bár az árak valóban emelkedtek, a tó hangulata miatt a magyar turisták nehezen tudják megunni.
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...