Utazás

A levegőben veszítette el az eszméletét a pilóta: szörnyű, mi történt a repülőgéppel a következő percekben

A Malawi-tóba zuhant egy kisrepülőgép, ketten meghaltak, egy fiatal nő túlélte a szerencsétlenséget.

A túlélő az ablakon át jutott ki a süllyedő gépből

A kedden történt légibalesetben a Cessna zimbabwei pilótája és egy 29 éves holland férfi életét vesztette, egy 22 éves holland nőnek azonban az ablakon át sikerült kijutnia a süllyedő repülőgépből, és egy helyi halász kimentette a tóból - közölték szerdán a malawi hatóságok.

A baleset túlélője csak kisebb sérüléseket szenvedett az arcán, és szerdán már el is hagyta a kórházat - írja az MTI.

A repülőgép a kelet-afrikai ország északkeleti részén, Nkhotakotából szállt fel és a 200 kilométerre fekvő főváros, Lilongwe térségébe tartott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A megmenekült fiatal nő elmondása szerint az 50 éves pilóta menet közben eszméletét vesztette.

A Malawi-, más néven Nyasza-tó Afrika harmadik legnagyobb és második legmélyebb tava.

Egy légiutas-kísérő elárulta, mit érdemes megtenned először közvetlenül azután, hogy felszállsz a gépre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...
Fashion&Beauty
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a...
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...