Utazás

Félelmetes földrengések egész sora rázta meg Magyarországot: döbbenetes, mire gyanakszanak a szakértők

Augusztus 19-én egy 1,7-es magnitúdójú földrengést észleltek Békés vármegyében, s ezzel olyan eseménysorozat vette kezdetét, melyhez hasonlóra nemigen volt példa Magyarországon.

Rejtélyes földmozgások

Augusztus 19-én 8 óra 43 perckor 1,7-es magnitúdójú földrengést tapasztaltak Békés vármegyében, s ezzel egy olyan eseménysorozat indult el, melyhez hasonlóra még nemigen volt példa Magyarországon. Az első, kisebb rengést követően fél órával, majd újabb 3 perccel később egy 4,0 és egy 4,1 magnitúdójú rengés is kipattant, s ezeket már nem csupán a műszerek, hanem sok ember is érzékelte. Helyi beszámolók szerint voltak, akik kirohantak házukból, és több megfigyelő kamera is rögzítette a rengéseket - írja a Portfolio.hu cikke. Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója úgy véli, mindenképpen érdemes kivizsgálni, mi áll a rendhagyó jelenségsorozat hátterében.

A történetben a legszokatlanabb az - magyarázza Aszódi -, hogy a Szarvas-Kondoros-Mezőberény-Gyomaendrőd települések által bezárt négyszögben egy hét alatt nagyon nagy számú, összesen 99 darab földrengést detektáltak. E csaknem 100 darab, felhőszerűen elhelyezkedő, gyorsan alatt kipattanó földrengés nem tipikus Magyarországon. Furcsa továbbá, hogy a rengések kis mélységben, 6-8-10, illetve 20 km közötti mélységben pattantak ki.
Kattints a további képekért!

Tajvan közelében megpillantották azt a legendás - már-már mitikus - halat, melynek felbukkanása egyes elméletek szerint hatalmas földrengéseket szokott megelőzni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Halálos iramban filmek sztárja sajnos már 10 éve nincsen köztünk.
Lifestyle
Senki sem halaszthatja utolsó pillanatra a karácsonyi bevásárlást.
Lifestyle
Nagyot veszített volna a világ ízek szempontjából, ha Sárközi Ákost nem sodorja az élet a gasztronómia felé.