Utazás

Pihenés főúri környezetben – Ezek a legelőkelőbb szállodák a horvát tengerparton

Ami egykor az arisztokrácia és a felső tízezer kiváltsága volt, az ma már sokak számára elérhető: a századfordulón épült pazar opatijai hotelek és villák történelmi hangulattal, de a 21. század kényelmével és szolgáltatásaival várják a vendégeket.

Opatija, Horvátország Monte-Carlója

Még a Kvarner-öböl fürdővárosai közül is kiemelkedik Opatija (Abbázia), amely a századfordulón az osztrák és magyar előkelőségek legkedveltebb tengerparti célpontja lett. A fellendülés többek között a 19. század végén kiépített vasútvonalaknak is köszönhető, hiszen így Budapestről is közvetlen járattal lehetett eljutni Fiumébe.

Horvátország Monte-Carlójának, és az Adria Nizzájának is nevezik Opatiját, amelynek tiszta, jódos levegőjét már bő egy évszázada a gyógyítás szolgálatába állították: a szívbetegek, a reumás és asztmás betegek számára sorra nyíltak a szanatóriumok, amelyek híresek voltak kiváló magyar orvosaikról. A monarchiabeli felső tízezer kedvelt nyári és téli pihenőhelyén a gyógykúrák mellett természetesen a kultúra és a szórakozás is fontos szerepet játszott.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Velünk élő történelem

Akik az Adriára tervezik nyaralásukat, és kíváncsiak rá, milyen szállodákban pihentek egykor az osztrák és a magyar nemesek, szebbnél szebb nyaralóházak, villák, fényűző paloták és pazar wellness-szállodák közül választhatnak. Ha romantikus hosszú hétvégére, nászútra vagy kényeztető pihenésre készülsz és szívesen átélnéd a monarchiabeli tengerparti nyaralások hangulatát, biztos nem fogsz csalódni a boldog békeidők levegőjét árasztó történelmi szálláshelyek kínálatában. Az Adria mentén alapított legelső hotelek ma a Liburnia Hotels & Villas szállodavállalat portfóliójához tartoznak. Közülük mutatjuk a négy kedvenc opatijai szálláshelyünket.

A szálláshelyekért lapozz a következő oldalra

opatija legjobb szállodák

Oldalak

Utazás
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...