Utazás

Tarts szünetet a darvakkal! Idén ősszel irány a Hortobágy!

A Hortobágy ősszel mutatja legszebb arcát, amikor a nemzeti park jelképének választott közönséges vagy szürke darvak több százezer egyede is megfordul a térségben. A Hortobágyi Nemzeti Park területe a darvak legnagyobb őszi gyülekezőhelye a világon! (x)

A boldogság nyomában

Egy régi mondás szerint, aki felett elszállnak a darvak, az boldog ember lesz. Ha ez valóban így van, akkor Hortobágyon a boldogság ezerszámra érkezik októberben. A darvak a téli időszakra melegebb éghajlatra, Afrikába költöznek, útjuk során pedig egyedül a Hortobágyon tartanak pihenőt. Miért ne tennéd Te is? A hortobágyi halastavaknál állomásozó darvak hajnali kihúzása, illetve behúzása naplementekor az ősz kétségkívül leglátványosabb természeti eseménye, melynek megtekintésére szakvezetett túrák keretében van lehetőség. Töltődj te is boldogsággal a Hortobágyon, és éld át a daruvonulást testközelből szakvezető kíséretében!

Tipp: Foglalj időpontot az októberi darumegfigyelő túrákra! A program rövid ismeretterjesztő előadással indul a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontban, majd szakvezetők kíséretében terepen folytatódik, ahol az adott időszakban a legtöbb madár tartózkodik. Információ és bejelentkezés: Tel.: 52/589-000 • 52/589-321 • E-mail: [email protected]

Wellness hétvége ráadással?

Ne vegye kedved a kora reggeli kelés, és az esetleges csípős hideg gondolata sem, hiszen a nap többi részében forró, lazító termálfürdő vár, energiát adó masszázzsal és feltöltő szauna szeánsszal az Aquaticum Spa-ban. Már csak időpontot kell választanod!

Tipp: Lazíts az erdő kellős közepén, válassz az Erdőspuszta Club Hotel őszi kedvezményes ajánlataiból!

Ne hagyd ki a Darufesztivált sem!

A legtöbb daru és látogató biztosan október 20 és 22 között, a Darufesztivál idején érkezik a Hortobágyra. A természet őszi ünnepén minden a darvakról szól - érdekességek a madarakról, darujátékok, darvakkal kapcsolatos kézműves foglalkozások, sőt még csillagászati bemutató is lesz.

Azt tudtad például, hogy egy daru 130 cm, vagyis olyan magas, mint egy 8 éves gyerek vagy egy Ferrari? És hogy az emberhez hasonlóan a daru is egy életre választ társat? A darvak még a fesztiválmenüben is szerepet kapnak, - persze nem mint étel, hanem épp ellenkezőleg - a rendezvény alatt olyan fogások kerülnek az étlapra, ami legalább két olyan alapanyagot tartalmaz, amiket a darvak maguk is fogyasztanak.

Tipp: Nevezz és nyerj a Darukonyha Receptversenyen, ahol idén a skandináv vagy a francia gasztronómiai kultúrának kell megfelelni! Az öttagú zsűri által legjobbnak ítélt három ételt, valamint a különdíjat elnyert ételt egy főző show keretében készítik el, melyet a fesztivállátogatók a hagyományos ételek kóstolója mellett meg is ízlelhetnek. A Darukonyha Receptverseny sztárvendége Jakupcsek Gabriella lesz.

#Kárlennekihagyni

Az október ezen felül számtalan érdekességet és „#kárlennekihagyni” programot tartogat Debrecenben és Hortobágyon egyaránt, amikről itt tájékozódhatsz! Ne felejtsd, a darvak szerencsét hoznak, úgyhogy addig is hajtogass magadnak egy szerencsehozó darvat!

Tarts szünetet a darvakkal! Játssz és nyerj páros debreceni pihenést vagy vidd haza a további értékes nyeremények egyikét!

Oldalak

Utazás
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...