Utazás

Eldőlt, hol rendezik meg a 2032-es olimpiát

Másnak esélye sem volt?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság február végén jelentette be, hogy célzott párbeszédet folytat Brisbane-nel a rendezésről, ami általános meglepetést váltott ki a sportvilágban, különösen a 2032-es rendezésben reménykedő, vagy azon gondolkodó országok, városok, nemzeti ötkarikás bizottságok körében. A Thomas Bach vezette NOB a kezdetektől el volt ragadtatva az ausztrál pályázattól, melyet az ország kormánya és Queensland állam is teljes mellszéleséggel támogatott, és egyúttal garanciát is adott a szükséges fejlesztések finanszírozására. Az is sokat nyomott a latban, hogy a helyszínen a sportlétesítmények jelentős része már készen van, mivel itt rendezték a 2018-as Nemzetközösségi Játékokat, és egyúttal a nagy sportversenyek rendezéséhez szükséges tapasztalattal is rendelkeznek a helyiek.

A pályázati kérdés átgondolására és körültekintő mérlegelésére a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége január 27-én döntött a Budapest 2032 Bizottság létrehozásáról, amelynek alakuló ülése február 23-án volt. Egy nappal azt követően jelentette be a NOB a Brisbane-nel folytatott különtárgyalásainak hírét, ami a magyar bizottságot is meglepetésként érte.

A MOB akkor az MTI megkeresésére adott válaszában azt írta, „semmi sem mutatott arra, hogy a NOB előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztrálokkal”. A hazai ötkarikás testület szerint az olimpiák jelenlegi pályázási formája nem pontosan definiált, ugyanakkor azt is hangsúlyozta a MOB, hogy a „kezdeti lépéseinket folytatva kívánunk tovább haladni a megkezdett úton, amely a jövőben egy budapesti olimpia megrendezéséhez vezet”.

Budapest érdeklődése még csak előkészítési fázisban volt, Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, két kínai város, Csengtu és Csungking, valamint Észak-Rajna-Vesztfália és Doha, valamint Szöul és Phenjan azonban addigra már bejelentette, hogy pályázik az esemény rendezésére.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 2020-as tokiói játékokat egy év halasztás után pénteken nyitják meg, majd 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles ad otthont a nyári olimpiának.

Nem ez az első alkalom, hogy Tokióban rendezik meg az olimpiát, évtizedekkel ezelőtt egyszer már adott otthont a japán főváros az ötkarikás játékoknak. Cikkünkben ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze néhány érdekes sztorit – múltidézésre fel!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...