Utazás

Családi nyaralás Dubajban - 6 szuper program, amit nem lehet kihagyni

Felhőkarcolók, luxus, és sivatag- elsőre nagyjából ezek jutnak az eszünkbe, ha Dubaj kerül szóba.

De azért szerencsére sokan vannak azok, akik ennél már szofisztikáltabb képpel rendelkeznek erről a szuper modern városról. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, és persze számos olyan látnivaló, amely kimondottan a gyerekkel utazók számára adhat felejthetetlen élményeket. Így nyár elején ráadásul sokkal kedvezményesebben nyaralhatunk az eddig inkább a luxusról elhíresült városban, hiszen több mint 100 hotel kínál a 12 éves kor alatti gyerekek számára ingyenes elhelyezést, és esetenként ingyenes étkezést is.

Ez már magában is szépen csökkenti egy 3-4 fős család nyaralási költségeit. Ehhez további kedvezmény, hogy némely látványosság vagy program is ingyenes belépést biztosít a gyerkőcöknek. A programokból szedtünk össze egy csokorra valót most, és nem csak gyerekeknek.

Real Madrid Park

Ez a témapark a Dubai Park and Resorts területén található, 1-2 hónapja nyílt meg, és ahogy a neve is mutatja, itt minden a Real Madrid csapatáról szól itt. Vannak kültéri hullámvasutak, vagy 50 méter magasan forgó körhinta és persze rengeteg ügyességi játék a belső helységekben. Sőt a Real Madrid trófeák sorát is végig fotózhatjuk.

Real Madrid témapark Dubajban - Femcafe

AYA Universe

Attól a pillanattól kezdve, hogy belépünk ebbe a hatalmas, 40 000 négyzetméteres térbe, csúcstechnológiás hangzás, fények és grafika vesz körül. 12 különálló zóna/terem alkotja magát az AYA univerzumot, és mindegyik más történetet ismertet. Fantasztikus színek, hangok, látvány varázsolja el a látogatókat itt, igazi különleges élmény kicsiknek-nagyoknak.

AYA Universe, a hightech tér - Femcafe

RollDXB

Igazi retro hangulatú, kicsit nosztalgikus hely ez, ahol a menő gyerekek – és a felnőttek – diszkó zene ritmusára görkorcsolyázhatnak. A Mina Rashidban található RollDXB-ban a gördeszkás játékoktól egészen a rolleres hokiig minden kipróbálható, de még egy gördeszkapark is helyet kapott itt.

Retro hangulatú görkoris dubaji hely - Femcafe

Illúziók múzeuma

A vizuális és érzékszervi varázslat világa a Dubaji Illúziók Múzeuma, amely a Dubai Creek mentén található Al Seef negyedben található. Több mint 60 különböző kiállítással vár mindenkit. Az optikai illúziók és magával ragadó installációk kiterjedt gyűjteménye az egész család számára nyújt kikapcsolódást.

Dubaji Illúziók Múzeuma - Femcafe

IMG Worlds of Adventure

Az IMG Dubai egyik legjobb vidámparkja, amely a Marvel és a Cartoon Network karaktereit kelti életre a legmodernebb megoldásokkal. A több mint 28 futballpályát lefedő területen fekvő beltéri vidámpark nonstop izgalmat kínál minden korosztály számára.

Marvel és Cartoon Network vidámpark - Femcafe

La Perle

És ha már Dubajban járunk, ne hagyjuk ki az egyik leglátványosabb esti programot, a méltán híres La Perle előadását.

Fantasztikus akrobatika, a legmodernebb technológia és félelmetes mutatványok sora látható ebben az előadásban. Az Al Habtoor City szívében található La Perle Dubaj első, ilyen jellegű és állandó bemutatójának a helyszíne, évente 450 előadást tartanak itt. A showműsor méltó párja a Cirque du Soleil előadásainak.

La Perle előadás Dubajban - Femcafe

Minden aktuális program és szálloda ajánlat megtalálható a www.visitdubai.com oldalon, számos további hasznos információval együtt. Ötletekért, utazási tippekért érdemes felkeresni.

Oldalak

Utazás
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.