Utazás

Óriási üveglift épül New Yorkban, melynek tetejéről a város panorámája is szédítő látványt nyújt

Lassan visszatérhetnek a turisták New Yorkba

Az üveglift az épület oldalában épült meg, és a benne közlekedőket 369 méteres magasságba juttatja el. A nem mindennapi létesítményt sajnos egyelőre még senki sem veheti birtokba, ugyanis csak októbertől várja majd a látogatókat. Ettől függetlenül persze nagyon is megérni kiböjtölni azt a néhány hónapot, mely a nyitásig hátra van, hiszen a torony tetején egy 3,3 milliárd dolláros, vadonatúj épület, egy minden igényt kielégítő, hipermodern szórakoztatóközpont fogadja majd a turistákat. Itt megtalálható lesz minden, ami emeli a komfortélményt: a vendégek kávézókat, bárokat és éttermeket látogathatnak, valamint kipróbálhatják azt az elképesztő élményt nyújtó üvegteraszt is, mely a híres Madison sugárút fölé magasodik, és mely természetesen lefelé is teljesen átlátszó lesz.

New York polgármestere, Bill de Blasio nemrégiben kijelentette, hogy 30 millió dolláros marketingkampányt fognak indítani a helyi turizmus fellendítése céljából, az üvegkilátó ötlete tehát épp a megfelelő pillanatban jött. A Nagy Alma idegenforgalma jelentősen megcsappant a koronavírus-járvány tavalyi kezdete óta, a városba érkezők száma a kétharmadával esett vissza. A New York-i turisztikai vállalatvezetők szerint az üvegkilátónak is köszönhetően a jövőben megváltozhat a helyzet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Voltaképpen felismerhetetlenné váltak fővárosunk emblematikus utcái: az utakat, az autókat, sőt még a gyalogosokat is ellepte az óriási mennyiségű csapadék, mely Budapestre zúdult. Meghökkentő videók következnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...