Utazás

A NASA bemutatta az űrhajósokat, akik előkészítik a következő holdraszállást

A három amerikai és egy kanadai asztronautát ünnepélyes keretek között Houstonban mutatták be a nyilvánosság előtt.

Előkészítik a következő holdraszállást

Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen még nem landol majd a Föld kísérőbolygóján, de előkészítik a holdraszállást a következő legénység számára.

A három amerikai és egy kanadai asztronautát ünnepélyes keretek között Houstonban mutatták be a nyilvánosság előtt. A legénység tagjai közül Christina Koch tartja a leghosszabb női űrrepülés világrekordját, és ő lesz az első nő, aki részt vesz egy Holdat célzó űrmisszióban. A kanadai Hansen kivételével mind többször jártak az űrben.

A négy űrhajós kiképzésében a tájékoztatás szerint most egy intenzív szakasz következik, hogy felkészüljenek az űrutazásra. Wiseman lesz a parancsnok, az afroamerikai Glover az űrhajó pilótája, Koch és Hansen pedig a misszió specialistáiként vesznek részt a küldetésben.

A kvartett lényegében az 1968-as Apollo-8 által végrehajtott küldetést, az első Holdhoz vezető, legénységgel végrehajtott missziót ismétli meg több mint 50 évvel később.

A két misszió közötti leglényegesebb különbség a NASA Artemis-programja számára fejlesztett 21. századi technológiában mutatkozik meg. A görög mitológiában Artemisz Apollón ikertestvére volt.

A NASA tavaly végezte el a Space Launch System elnevezésű, újgenerációs holdrakétája és a hozzá tartozó, Orion űrkapszula tesztelését még legénység nélkül. Ez volt az Artemis-1 küldetés, amely 25 nap alatt kerülte meg a Holdat és tért vissza a Földre.

Az Artemis-2 küldetésre induló négy űrhajós az Orion kapszulában kerüli majd meg a Holdat, útjukat körülbelül tíznaposra tervezik. Utoljára az Apollo-17 legénysége járt a Holdon 1972-ben. Először pedig az Apollo-11 űrhajósai landoltak 1969-ben.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Holdra fél évszázad után az Artemis-3 küldetés legénysége jut majd el újra, de várhatóan csak legalább 12 hónappal az Artemis-2 hazatérése után.

A NASA egyelőre nem tud űrhajósokat a Hold felszínére juttatni, az erre szolgáló rendszert Elon Musk SpaceX űrvállalata fejleszti. A Starship űrhajó a következő hetekben kezdi meg a repülési teszteket.

(MTI/hirado.hu)

A maga nemében páratlan kutatói sikerben oroszlánrésze volt az első magyar fejlesztésű kisműholdnak is.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.