Utazás

A NASA szemete pottyant rá egy családi házra, amit az űrállomásról dobtak ki

A NASA azzal számolt, hogy a szemét teljesen elég majd a légkörben, de ez nem történt meg. Most a család be fogja perelni az Űrhajózási Hivatalt.

Ez nem olyan, mint amikor otthon dobsz ki valamit a kukába

Sok új hír van most a NASA körül, és az is biztossá volt, hogy az Űrhajózási Hivatal hamarosan meg akarja semmisíteni a Nemzetközi Űrállomást (ISS).

A tervek szerint 2030-ban akarná a NASA kivonni a szolgálatból, majd a következő évben ellenőrzött körülmények között megsemmisíteni. Az állomás a légkörbe lépve nagyrészt elég majd, a lezuhanó törmelék pedig egy előre kijelölt óceáni régióban csapódna be. Ezzel a feladattal Elon Musk cégét, a SpaceX-et bíznák meg.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Ami a NASA-t illeti, nem mindig ennyire tudatosak az űrszeméttel. A galériánkban megmutatjuk, hogy pottyan az egyik floridai család házára.

A Voyager-1 fel van készítve arra, hogy egyszer egy másik idegen civilizáció rátalálhasson, de erre elég kevés az esély a tudósok szerint. Mi mindenesetre megtettünk mindent.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kim Kardashian mindig is híres volt arról, hogy nem retten vissza a merész öltözködéstől, legutóbbi szettje viszont minden eddiginél vadítóbbra sikerült.
Lifestyle
Az Oroszlán meglepő láncreakciót indíthat el a nagylelkűségével. Napi horoszkóp.
Sztárok
A 30-as és a 40-es évek szívtiprója, Hollywood meghatározó és ikonikus filmsztárja, Clark Gable a klasszikus amerikai aranykor egyik legnagyobb férfi szimbóluma volt, vonzerejét pedig ki is használta...
Fashion&Beauty
Gwyneth Paltrow zseniális outfittel rukkolt elő a minap, melynek a legjobb eleme egyértelműen a színésznő kabátja volt.
Egészség
Sokan szoktak dudorászni, vagy énekelgetni magukban, de mit árul ez el rólunk a pszichológia szerint?
Lifestyle
A konyhában rengeteg elektronikai eszköz működik, és van néhány, amik hirtelen több áramot tudnak megenni, mint maga a hűtő.