Utazás

Különleges meteoritot fedeztek fel Európa szívében, végre a korát is megállapították

A januárban Berlin közelében talált meteorit mintegy 4,5 milliárd éves, és az aubritok ritka osztályába tartozik a Meteoritics & Planetary Science című folyóiratban megjelent cikk alapján – írja az MTI.

Darabjai Berlin körül hullottak a földre

A 2024 BX1 jelű kicsiny aszteroida január 21-én Berlin közelében égett el. Darabjai a német főváros körül, Brandenburg tartomány Havelland régiójában hullottak a földre, és sokat sikerült összeszedni tudósoknak és gyűjtőknek.

A brandenburgi Ribbeck, Berge és Lietzow települések közelében egy 1,5 x 10 kilométeres területen szétszórva 202 darab, összesen 1,8 kilogramm tömegű szilánkot szedtek össze. A meteorit a lelőhely alapján a Ribbeck nevet kapta. A vizsgálatok alapján a Ribbeck a magnéziumban és szilíciumban gazdag aubritok rendkívül ritka osztályába tartozik. A Ribbeck különleges státuszt tölt be ebben a ritka osztályban, mivel a kőzet kivételesen nagy arányban tartalmaz szilikátokat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kutatócsoport feltételezése szerint a Ribbeck körülbelül 4,5 milliárd éves, és a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövből származik.

Magyarázatot találtak a darabkák által árasztott intenzív záptojásszagra is, amelyet az ásványi anyagok és a hó, azaz az olvadás következtében keletkezett víz közötti kémiai reakció, az így keletkezett hidrogénszulfid okozott.

Lehet, hogy a földi élet 1,5 milliárd évvel korábban csírázott ki, mint ahogy eddig gondoltuk?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.