Egészen döbbenetes közleményt adott ki a MÁV: rengeteg utas fog most megrökönyödni

Visszatérítik a jegyár felét
A VOLÁN-buszállomány 1000 vadonatúj jármű vásárlásával való megerősítése mellett így külön is említésre érdemes a 100 db korszerű – jobb gyorsulást és takarékosabb működést biztosító – mozdony beszerzése, a használaton kívüli vasúti kocsik felújítása, vagy épp az olyan szolgáltatások bevezetése, mint a késési biztosítás, amellyel a 20 percet meghaladó késések után visszatérítik utasaiknak a jegyár felét.
A tavalyi év során ezen a jogcímen az utasoknak kifizetett 734,8 millió forintnál (!) is fontosabb mutató talán az, hogy a 20+ perces késésben érintett vonat- vagy buszjáratok aránya 3,1% körül alakult, ami közel fele az egy évvel korábbi, 5,9%-os aránynak - hangsúlyozza a MÁV Csoport.
A menetrendszerűség általában is javulást mutatott a 2025-ös évben: a személyszállító vonatok 81,35%-a 6 percnél kisebb késéssel vagy késés nélkül érkezett a célállomásra (a hivatalos statisztika ezeket a járatokat tekinti pontosnak). Ez a 2024-es 78,47%-nál mintegy 3%-kal kedvezőbb érték.
Biztató továbbá, hogy az adatokból az látszik: 2025-ben a menetrendszerűséget sikerült stabilizálni, a pontosság javulását fokozatossá, trendszerűvé tenni. Különösen a nyári főszezon és a decemberi ünnepi időszak menetrendszerűségi adatai voltak szignifikánsan jobbak az előző évinél. 2025 decemberében 83,57%-os pontossággal közlekedtek a vonatok, ami az előző hónapnál majdnem 7%-kal, az egy évvel korábbinál pedig több mint 5%-kal kedvezőbb adat - emelték ki.
Lapozz, a cikk még nem ért véget!


























