Utazás

„Már elindítottuk a sílifteket” – Ausztria a télre készül

A viszonylag kellemes ősz már nem tarthat túlságosan sokáig. Az osztrákok is javában készülnek a téli síszezonra: ellenőrzik a lifteket, egyengetik a lejtőket, ahol szükséges, de főképp a hideget várják.

Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban a téli turizmusnak meghatározó jelentősége van. A téli turizmus bevételei rendkívül magasak Ausztriában – a legtöbb magyar is síel – hiszen általában közel 20 millió vendégéjszakát jegyeznek fel öt hónap alatt, egy vendég pedig általában több mint 100 eurót költ naponta síbérletre, szállásra, étkezésre, italra és vásárlásra.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szlovákia viszonylag olcsó

A gazdasági nehézségek ellenére továbbra is sok magyar síel itt, számukat több mint fél millióra teszik. Aki teheti, nyáron tengerpartra látogat, télen pedig legalább egyszer elmegy síelni. A kérdés, hogy hova?

Szlovákia nagyon fontos a magyarok számára, hiszen itt nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten jó lift árakkal lehet számolni, amik nagyjából 50 euro körül alakulnak, a felkapottabb helyeken persze azért többet kell fizetni.

Hogy milyen kemény lesz a tél és mennyire alakul ki igazán jó környezet a síeléshez, még kérdéses, a magyarok azoban bíznak az Alpok fő hegylánca nyújtotta természetes hidegben és a megszokott jó hangulatban ezért sokan Ausztriára szavaznak. Sok a remek hütte is, ahol mindig akad hely, még ha a pultnál csúcsidőben várakozni is kell, és az árakat is megkérik.

Novemberi nyitás sorozat

Több mint 4 millió vendégéjszaka esik Salzburg tartományra, ebből egyedül Obertauernre egy millió - ami világcsúcsot jelent, hiszen a községben alig háromszázan élnek. Érdekes az is, hogy a magyarok száma folyamatosan nő, honfitársaink telente több mint 300 ezer vendégéjszakával az élmezőnyben vannak, pedig a település a magas árfekvésűek közé tartozik Ausztriában.

Évekkel ezelőtt egy független osztrák egyetemi kutatás kiderítette, az 1700 méteren fekvő üdülőfalu a leghóbiztosabb település az Alpokban. Ezért is jönnek mindig sokan, mert nem kell rettegni, hogy a klímaváltozás miatti enyhébb telek miatt vajon itt lesz-e hó. Mint korábbi cikkünkben utaltunk rá, az osztrák napi síjegyek a jó helyeken a 75-90 euros tartományban fognak mozogni.

Persze a többi osztrák település is kitesz magért: sölden a hagyományos világkupa nyitány helyszíne, a hivatalos szezon rajtját november közepén tartják. Schladmingban van mindig a legütősebb nyitórendezvény, idén december első hétvégéjén fellép a Backstreet Boys is! A magyarok által kedvelt Hochkar, Hinterstoder, Bad Kleinkircheim és Hinterglemm szintén november végefelé szándékozik hivatalosan indulni, de minden a hótól és a hidegtől függ, hiszen azért úgy az igazi a síelés, és akkor jönnek sokan, ha a völgyfelvonó aljáig lehet csúszni.

Jó üzlet a hegyi lift

Érthető, hogy erről beszélgettünk Obertauern idegenforgalmi főnökével, Mario Siedlerrel is, aki Magyarországon járt, de ezúttal hobbija, a golfozás a kedvéért. „Mi hegyi emberek nyáron vagy a tengerre megyünk, vagy olyan hobbit keresünk, ami kimossa az agyunkat. Mert nem egyszerű feladat évente 7-8 hónapot a hidegben tölteni – s mindig a hóra gondolni, mert hát nekünk ez az élet. Amikor azonban nincs tél, akkor elengedjük magunkat, én például rendszeresen játszom Zalacsányban, ami nagyszerű pálya” – mondta.

A legfontosabb beszélgetési téma trmészetesen ezúttal is a tél volt, hiszen Obertauernben a tervek szerint november 22-én már megnyitják a sílifteket. „Javában készülünk, ellenőrizzük, s biztonsági okokból már most járatjuk a lifteket” – mondja Siedler, aki hozzáteszi: a nyári turizmus is egyre fontosabb az országban, amit az is bizonyít, hogy a hegyi liftek forgalmának 15 százaléka éves szinten már nyárra jut. Idén május- október között Ausztriában 23 millió vendég fordult meg, egyre többen felfedezik a hűvös Alpok adta előnyöket szemben a forró tengerpartokkal. De hasonló az adat Svájcban és Franciaországban is. Utóbbi ország rendkívüli szezont futott: az alpesi szállások nyáron csaknem 25 százalékkal többet hoztak, mint télen!

Fotók: Oltványi Tamás

Oldalak

Utazás
Sztárok
Megrázó interjú látott napvilágot egy korábban sikeres influenszerről, aki mára az utcára került. Bár a bevételei alapján gondtalanul élhetne, a súlyos függősége miatt képtelen kitörni a nyomorból....
Lifestyle
A legtöbb ember elköveti ezt a súlyos hibát a kávéfőzés során, amivel teljesen tönkreteszi a drága kávébab aromáját. Egy kávészakértő elárulta, miért bűn a csapvíz és az ásványvíz használata.
Lifestyle
A következő hetek nem mindenkinek tartogatnak könnyű pillanatokat. Három csillagjegy életében olyan kihívások jelenhetnek meg, amelyek próbára tehetik a türelmüket, az alkalmazkodóképességüket és a...
Lifestyle
Az univerzum néha váratlanul rendezi át a lapokat, és úgy tűnik, most három csillagjegy számára különösen kedvező fordulatok érkezhetnek. Olyan lehetőségek nyílhatnak meg előttük, amelyekre már...
Lifestyle
Nincs is jobb egy marék édes, lédús cseresznyénél egy forró nyári napon, ám nem árt résen lenni a fogyasztása előtt – a kívülről tökéletesnek tűnő gyümölcs néha egy nem kívánt „betolakodót” is...
Lifestyle
Az intellektuális különbségek komoly kihívást jelenthetnek a mindennapokban. Mutatjuk azt az öt félreérthetetlen jelet, amely egyértelműen arra utal, hogy te vagy a magasabb intelligenciájú fél a...