Utazás

Hatalmas fejlesztések Obertauernben – már dolgoznak a következő szezonon

Még be sem fejeződött az idei síelési időszak, de Ausztria leghóbiztosabb elit üdülőhelyén már javában dolgoznak azon, hogy a következő szezonban még nagyobb kényelem várja a téli sport szerelmeseit. Az utóbbi évtizedek legnagyobb fejlesztéseibe kezd a település.

Obertauernben nem panaszkodnak az idei télre, mert bár nem volt annyi hó, amennyi megszokott, de a pályákon még mindig így is másfél méternyi a fehér lepel, s május elsejéig járnak a liftek is. Egyébként is: a java még csak most jön, mert a húsvéti ünnepekre rengeteg síelőt várnak – s utána is akad még izgalom a pályákon és azokon kívül is. A vásárlókat pedig máris az tartja lázban: vajon mit is hoznak a hagyományos leárazások. Azaz mennyivel esik az egyébként rettentően ütős ár.

Jön a kincskeresés

Az ünnepi forgatag után, április 11-én teljesen egyedi koncertre kerül sor, mégpedig szabadtéren. Az ABBA sikersorozatára szimfónikus koncert keretében emlékeznek meg, a híres Salzburgi Szimfónikusok és Monika Ballwein közreműködésével. Emlékezetes fellépésnek ígérkezik, már csak azért is, mert nem lesz hideg, s a vendégeket étel-ital várja.

A legnagyobb érdeklődés azonban a hagyományos kincskeresést övezi majd, ami a szezon utolsó nagy dobása Obertauernben. Április 16-án már lehet jelentkezik a showra, amelynek keretében szombaton több mint 20 kincsesládát rejtenek el hóban, hogy aztán a kis ásó segítségével a lezárt területen a legszerencsésebbek kiáshassák azokat. Szombaton hatalmas buli és közjegyző jelenlétében nyitják majd ki a ládákat, amelyek egyikében egy autó indítókulcsa lesz – mint főnyeremény.

Építik a mélygarázst

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Érdekesség, hogy ez az utolsó hagyományos kép, amit a híres Gamsleiten lift előtti parkoló évtizedeken keresztül nyújtott a síelőknek. Mennyi emlék tolul majd az emberek elé: elsősorban a korai indulás Salzburgból vagy a környékről, hogy még jusson parkolóhely, elvégre az innen startoló lifttel Európa egyik legkülönlegesebb és legnehezebb pályájára lehet feljutni.

A nosztalgiázás helyét azonban most majd átveszi a realitás: április végén ugyanis felvonulnak a munkagépek, kezdetét veszi az Obertauern arculatát alapvetően meghatározó változtatások, építkezések sorozata. Először a Gamsleiten felvonó előtti parkolóhelyet szüntetik meg azért, hogy az autókat levigyék a felszín alá.

Nagy mélygarázst építenek, amelyekben a környező hotelek is bérelnek helyeket – így a Panorama is. Mint Josef Storch tulajdonos lapunknak elmondta, a kényelem egyre fontosabb a vendégek számára, s miután a saját garázsukban nincs elég hely, további 16-ot hosszú távon is megkapnak a mélygarázsban, ami pár méterre van a hoteltől. A Panorama azonban ennél is tovább megy, új fitness központot és napozóteraszt építenek, mert – mint a tulajdonos mondja – állandóan haladni kell. Aki nem fejleszt, az elmarad, s hosszú távon kiesik a versenyből.

Uszoda a tetőn

Hasonlóan vélekedik Ausztria egyik legpatinásabb hotele is: a Lürzerhofban van a többször kitüntetett, 4000 négyzetméteres luxus wellnessközpont, saját házimozival és fürdők, szaunák sokaságával. Harald Habersatter számára azonban ez nem elég, ezért április végén nekikezd a tetőn egy hatalmas új, feszített víztükrű medence építésének, amely 19 méteres hosszúságával lenyűgözőnek ígérkezik – mindez a hotel tetején. Ráadásul további luxus lakosztályokat alakítanak ki az általános obertauerni filozófia jegyében: aki nem halad, az elmarad…

Fotók: Oltványi Tamás

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!