Utazás

Tavaszköszöntő túratippek: ezek a legjobb kirándulóhelyek hazánkban

Lassan elbúcsúzhatunk a csizmától és elővehetjük a sportcipőt, hiszen a tavasz már itt van a nyakunkon. Ezúttal három különleges, hazai túraútvonalat mutatunk, melyek tartalmas kikapcsolódásra és kalandra invitálnak, amint beköszönt a napos, meleg idő.

1. Keszthely-Tapolca

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Bár a Balatonról legtöbbünknek talán inkább a nyári kikapcsolódás jut eszébe, mégis érdemes egy kicsit új nézőpontból is szemügyre venni a magyar tenger vidékét. Az északi parton könnyedén követhető ugyanis a Kéktúra útvonala. Keszthelyről indulva akár egy gyors városnézést is beiktathatunk, mielőtt belevetjük magunkat a háborítatlan vadonba. Tudnunk kell azonban, hogy a túra hosszúsága miatt érdemes minél korábban elindulnunk, az útvonal végigjárása egy teljes napot vesz igénybe. A Festetics-kastély bejáratánál pillanthatjuk meg az első kék nyilat, a következő jelzés pedig a Keszthelyi-hegység felé irányít minket. Mivel a túra kezdeti szakasza nem érint egyetlen környező települést sem, zavartalanul gyönyörködhetünk a természetben. Néhány órányi gyaloglás után elérjük Vállust, azt a kis falut, amelybe a török pusztítás után a Festetics-család lehelt új életet. Itt érdemes pihenni egyet, hogy az innen felfelé vezető útra is maradjon energiánk. Amint elérjük Vas és Zala megye határát, már láthatjuk a tanúhegyeket, Tapolcával együtt.

Leadfotó, fotó: Cycling-tours-in-hungary.com, Deviantart.net

Oldalak

Utazás
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle