Utazás

Ez volt Magyarország történetének legnagyobb földrengése: fél Európa megérezte a kataklizmát, mely romba döntött egy híres várost

Magyarországon szerencsére ritkák a nagyobb (4-es, 5-ös erősségű) földrengések, ám létezik egy jól dokumentált, viszonylag gyakran visszaidézett eset, ami még korunk emberét is elborzasztja.

Félszáznál is több ember veszítette életét a katasztrófában

Magyarország területén eddig nagyjából 30 nagyobb földrengés zajlott, ám a nagyobb, 4-es, 5-ös erősségű földmozgások relatíve ritkák (két-három évtizedenként fordulnak elő). A Földrengés.hu adataiból kitűnik, hogy a hazánk területén dokumentált legelső földrengés 456. szeptember 7-én történt, méghozzá Savariában, vagyis a mai Szombathely területén. A régészeti és geológiai leletek, bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy ez az esemény nem járt jelentősebb kárral. A rengés keletkezési helyét egyébként nem sikerült 100 százalékos pontossággal meghatározni, illetve rekonstruálni, de a forrás a szakértők becslései szerint Szombathelytől nagyjából 35 km-re északnyugatra lehetett, maga a földmozgás pedig 6,1-es magnitúdójú volt.

De vajon melyik volt hazánk történetének legjelentősebb, legnagyobb pusztítással járó földrengése? Nos, ez az eset viszonylag jól dokumentált, ami nem is csoda, hiszen nem csupán nálunk lehetett érezni, de Európa számos más pontján is. Ennél is megrendítőbb, hogy a katasztrófában félszáznál is több ember veszítette életét.

Hazánk történetének legnagyobb földrengésére 1763. június 28-án került sor, és a kataklizma tulajdonképpen elpusztította Rév-Komárom történelmi városát - írja a visitdanube.eu. A rengés olyan óriási volt, hogy Belgrádban (375 km), Drezdában (490 km), és Lipcsében (580 km) is érezni lehetett.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Utazás
Lifestyle
Az eseménysorozat keretében a nagyérdemű újra megtekintheti Makk Károly legendás Liliomfiját, de Joe Eszterhas filmjei is visszatérnek a nagyvászonra.
Sztárok
Meghan Markle a minap egy különös, sejtelmes Instagram-bejegyzéssel borzolta fel a közvélemény kedélyeit, a poszt időzítése ugyanis nem kevés találgatásra adott okot: pontosan azon a napon jelent meg...
Lifestyle
Hogy mi a tökéletes tészta titka? Nos, a válasz egy olyan, elsőre furcsának tűnő praktikában rejlik, amit eddig csak az igazán kevesen ismertek.
Lifestyle
A havazáshoz járt karácsonyi dekoráció is, de hogyan történhetett ez meg egy magyar városban?
Egészség
Egyre többen alszanak el úgy, hogy a mobiljuk ott pihen a fejük mellett, közben pedig ezzel csendben és láthatatlanul komoly veszélynek teszik ki magukat.
Sztárok
Bár lenyűgöző és sikeres karriert futott be, a Svédországban született színésznő, Inger Stevens élete tragikus hirtelenséggel, öngyilkossággal ért véget – az pedig, hogy a gyönyörű színésznő miért...