Utazás

Űrhajón a Hold körül: Magyarok is ott lesznek a NASA új kísérletében

Sugárzást mérnek majd a detektoraink.

Magyar részvétel

Magyar dózismérők is segítenek majd felmérni a NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésén azt, hogy milyen sugárzás éri az asztronautákat – adta hírül a Magyar Tudományos Akadémia. A kísérletnek egyébként igencsak fontos szerepe lesz a későbbi, már „emberes” Mars-küldetések előkészítésében, hiszen ezzel közelebb kerülnek az űrbéli sugárzási viszonyok megismeréséhez. A világűrben ugyanis a még mindig nem eléggé ismert kozmikus sugárzás mennyisége a Föld felszínén mért értéknek akár több százszorosa is lehet, amit az egészségügyi kockázatok miatt igencsak fontos felmérni. A NASA fő célja ezzel a MARE nevű kísérlettel tehát az, hogy az űrhajósok minél biztonságosabb körülmények között vághassanak neki a mély űr felfedezésének. Ehhez pedig most magyar kutatók is hozzájárulhatnak, noha a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjának munkatársai már 2001-ben is részt vettek sugárzásmérési munkákban, ahogyan azóta több küldetésben is.

Fotó: Instagram.com/nasa

Eláruljuk a részleteket, lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!