Utazás

Új korszak a magyarországi autópályákon: megvan, mikor indulhat az M3-as bővítése

Elindult az utóbbi évek egyik legnagyobb közúti infrastruktúra-fejlesztése: bővítik az M1-es autópályát. A program részeként az M3-as sztrádát is szélesítik.

Fókuszban a mobilitás fejlesztése

Míg 2010-ben három, ma tíz autópálya éri el az országhatárt, miközben 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométernyi gyorsforgalmi út volt hazánkban, ma pedig hosszuk eléri az 1900 kilométert – hangsúlyozta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára Bicskén, az M1-es autópálya bővítéséről tartott hétfői sajtótájékoztatón, ahol az M3-asról is esett szó - írja az MTI.

Nagy Bálint kiemelte, különösen fontosnak tartják a mobilitás fejlesztését, mert nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonság növeléséhez, erősíti a vidéket, hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Németh Tamás, az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az ország eddigi legnagyobb közúti infrastruktúrát érintő projektje évtizedekre meghatározza majd a gyorsforgalmi úthálózat fejlődését. Megjegyezte, a munkálatok idején mindvégig biztosítják a kétszer kétsávos forgalmat az autópályán.

Hozzátette, hogy az MKIF Zrt. az M1-es autópálya teljes bővítését saját erőből és hitelből finanszírozza az állammal kötött koncessziós szerződés alapján. A beruházás része egy tízéves programnak, amelyben 2025-34 között az M1-es mellett az M7-es és az M3-as autópályákat is bővítik, illetve 279 kilométer új gyorsforgalmi utat is építenek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Az ATV emblematikus és közkedvelt műsorvezetője a reggeli Start című adás után egy rendkívül érzelmes üzenetben köszöntötte feleségét a hivatalos közösségi oldalán. Majd egy megható vallomásban...
Utazás
Sok napsütésre és igazi kánikulára számíthatunk a mai napon, azonban egy front szakadozott felhőzete vonul át felettünk, amely északkeleten záporokat és dörgéseket hozhat. A HungaroMet előrejelzése...
Sztárok
Megtört a csend a norvég királyi udvarban! Miután Asztrid hercegnő hetekkel ezelőtt hirtelen és nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől, a palota a legrosszabb pletykák közepette adott ki hivatalos...
Home&Design
A tengerparti stílusról sokaknak még mindig a horgonyos párnák, a kagylók és a kék-fehér csíkok jutnak eszükbe. A legújabb francia dekorációs trend azonban teljesen más irányt vett – sokkal...
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy vacsora után mégis a csokis fiók előtt kötöttél ki, pedig egyáltalán nem korogott a gyomrod? Nem vagy egyedül: sokan nyúlnak automatikusan valamilyen nasi után anélkül,...
Fashion&Beauty
Azt hitted, hogy a zselés trend már elérte a csúcsát? Nos, úgy tűnik, még mindig tud újat mutatni. Az elmúlt néhány nyár során a zselés cipők – a pántos szandáloktól egészen a kecses, alacsony sarkú...