Utazás

Lezuhant a rögbicsapat repülőgépe, a túlélők szörnyű dologra kényszerültek

Megmenekülésük után

72 napot töltöttek az Andokban a túlélők, akiknek története a következő napokban az egész világsajtót bejárta. Úgy döntöttek, az áldozatokat a baleset helyszínének közelében helyezik örök nyugalomra egy közös sírban. A temetéskor 13 érintetlen és további 15 „hiányos” holttestet találtak. A repülőgéproncs maradványait felgyújtották.

Miután a sikeres mentőakcióban résztvevő Fernando Parrado hazajutott, nem folytatta egyetemi tanulmányait, sokáig nem is tudott mit kezdeni gyötrelmesen visszaszerzett életével. Sok munkát kipróbált, még autóversenyző is volt, a sporttal azután hagyott fel, hogy megházasodott. Idővel ismert televíziós személyiség lett Uruguayban. Sok rábeszélésre, az 1990-es években kezdett motivációs célú előadásokat tartani, amelyeken főleg a saját sorsáról beszélt, arról, hogy milyen gondolatok, érzések, motivációk alakították ki és tartották meg benne azt a kitartást, hogy minden árok kiszabaduljon abból a kilátástalan helyzetből, amelybe annak idején a gépük lezuhanásával került. Technikai tanácsadóként vett részt az megmenekülésük történetét feldolgozó 1993-as mozifilm, a Piers Paul Read könyve alapján készült Életben maradtak forgatásán, több dokumentumfilmben pedig saját magát alakította. 2006-ban könyvben is megjelentette visszaemlékezéseit, Vince Rause társszerzőségével, a Csoda az Andokban című kötetben saját nézőpontjából idézi fel az 1972-ben történteket, beszámolva benne arról is, hogy mi történt azóta a túlélőkkel.

Társa, Roberto Canessa elvégezte az orvosi egyetemet és kardiológus lett. Visszatért a rögbihez is, 1971 és 1979 között összesen nyolc alkalommal játszott Uruguay nemzeti rögbi válogatottjában. Rövidesen elvette feleségül szerelmét, akihez fűződő ragaszkodása az egyik fő hajtóerőt adta számára a megmeneküléshez. Házasságukból két fiú és egy lány született. Kardiológusi munkája mellett motivációs trénerként is tevékenykedik. 2016-ban Pablo Viercivel közösen könyvet jelentetett meg, melyben megírta élete történetét, és azt, hogy milyen hányattatásokat leküzdve válhatott prominens gyermekkardiológussá.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Gondolkodtál már valaha azon, hogy miért lekerekített sarkú, ovális alakú minden repülőgép ablaka? Ennek nem esztétikai oka van, nagyon is átgondolt tervezés eredménye a dolog.

Leadfotó: facebook.com/cgtnamerica

Oldalak

Utazás
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.