Utazás

Több ezer embert menekítettek ki, mert kitört egy évtizedek óta szunnyadó vulkán – Videó

Több mint negyven év után kelt újra életre a vulkán. Mindent beborított a hamu.

Kitört a La Soufrière

A Kis-Antillákhoz tartozó Saint Vincent szigetén fekvő La Soufrière vulkán utoljára 1979-ben tört ki és azóta szunnyadt, majd tavaly decemberben kezdett ismét aktivizálódni. Pénteken aztán, helyi idő szerint 8:40-kor újra kitört a sziget északi részén található tűzhányó. A reggeli kitörést még aznap délután egy újabb követte. Szombaton néhány óránként követték egymást a további kitörések, melyek hatalmas mennyiségű vulkáni hamut, részecskét jutattak a karibi térségben a magasba, melyet a szél kelet, északkelet felé sodort. Így a hamufelhő a 160 kilométerre fekvő Barbados szigetét is elérte. A 8-10 kilométeres magasságot elérő vulkanikus felhőből hulló hamueső a sziget repülőterét és környező tepüléseket is finom, szürke hamuréteggel borította be. A kitörések, amik még több napig, akár hetekig is folyhatnak – írja az idokep.hu.

A légkörbe került hamu rengeteg problémával jár. Miatta szünetel a légi közlekedés, valamint belélegezve az egészségre is komoly veszélyt jelent. Sok helyen éjszakai sötétséget okozott a vastag hamufelhő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A korábban brit fennhatóságú, mára független szigetcsoportot mintegy 110 ezren lakják. A kitörések miatt 16 ezer embert kellett evakuálni döntően a sziget északi harmadáról. Antigua és Guyana is felajánlotta segítségét. A lakosságot hajók segítségével szállítják át a környező szigetekre. Ralph Gonsalves miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy maradjanak nyugodtak, és továbbra is próbáljanak meg védekezni a koronavírussal szemben. „A mezőgazdaságot súlyosan fogja érinteni, sokunk talán elveszít pár állatot, és meg kell majd javítani a házainkat, de ha életben maradunk és erősek maradunk, együtt jobban és erősebben építjük majd újra” – mondta a 444.hu értesülései szerint Gonsalves az NBC rádiónak, hozzátéve, hogy a károktól függően körülbelül négy hónap kell majd ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normál kerékvágásba.

Leadfotó: facebook.com/24Morelos

Oldalak

Utazás
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.
Utazás
Teljes novemberi üzemszünet lép életbe Olaszország egyik kiemelt forgalmú repülőterén, a nápolyi repülőtéren, ahol egy átfogó, 30 millió eurós korszerűsítési program veszi kezdetét. A lezárás...
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.