Utazás

Mikor ér véget a kánikula, és mi vár ránk utána?

Egyesek szerint a nyár természetes velejárója az afrikai forróság, mások viszont legszívesebben az Északi-sarkra menekülnének a banánérlelő meleg elől. Mikor ér véget a kánikula, és milyen időjárásra számíthatunk utána?

A kánikula napjai meg vannak számlálva

Heti időjárás-előrejelzésünkben már mi is megemlítettük, hogy az előttünk álló hét első felében még mindenképpen a kánikuláé lesz a főszerep, ám öröm az ürömben, hogy nemsokára enyhül a hőhullám szorítása. Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa a 24.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az igazi lehűlés szerdán következik be. Ezen a napon végre búcsút mondhatunk a 40 fokos afrikai forróságnak, hiszen a hőmérséklet szerte az országban az ilyenkor szokásos júliusi átlagig, 27-32 fokig csökken, péntektől pedig már sehol sem mérhetünk majd 30 fok fölötti értékeket.

Az afrikai levegőt szállító anticiklon erejét egyébként már múlt pénteken megtörte egy hidegfront, ami 3-4 fokkal csökkentette a hőmérsékletet. Ez persze még nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy semlegesítse az anticiklon hatását.

Ami a holnapi napot illeti, többfelé számíthatunk majd esőre - főként a nyugati országrészben hullik majd jelentős mennyiségű csapadék -, szerdán pedig végre-valahára megszűnik az elviselhetetlen forróság.

Fotó: 123rf

Lapozz, a cikk nem ért véget!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...