Utazás

Hétvégén brutálisan lehűl a levegő, jönnek az első hózáporok

Ideje búcsút inteni az őszi kabátoknak!

A közelítő tél

Viszonylag sokáig kegyes volt hozzánk az időjárás: már november közepén járunk, de még mindig elég, ha az ősziesebb, kevésbé meleg kabátokat hordjuk. Ennek azonban mostantól vége: az előttünk álló napok komoly meteorológiai fordulatot tartogatnak számunkra - írja a kiderül.hu. Jelentős lehűlésben, sőt hózáporokban sem lesz hiány! Holnap hajnalra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely az Alföldön, illetve északkeleten tartósan megmaradhat. Másutt napközben gyorsan kitisztul az idő, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Néhol előfordulhat szitálás. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható. Csütörtök éjszakára sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, amelynek egy része napközben is megmaradhat az északi országrészben. Dél felől szakadozni kezd a felhőzet, ott lehet több-kevesebb napsütés. Több helyen lehet szitálás. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...