Kerüld el a baleseteket! Tippek, amelyekkel biztonságosabbá teheted a biciklizést

Az Európai Unió megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon 22 százalékra nőtt azok aránya, akik számára a kerékpár a leggyakrabban használt közlekedési eszköz.

A kontinens élvonalában vagyunk

Már a kontinens élvonalában vagyunk, de fontos lenne, hogy a biztonság terén is javítsunk, hiszen a KSH adatai szerint 2015-ben 83-an haltak meg kerékpáros baleset következtében hazánkban. Az NN Biztosító 4+1 tippjével biztonságosabbá tehetjük a biciklizést.

1. Keressük a szemkontaktust!

Függetlenül attól, hogy elsőbbségünk van, minden kereszteződésben lassítsunk le és próbáljunk szemkontaktust keresni az autó vezetőjével. Csak így győződhetünk meg róla, hogy nem csak mi látjuk őt, ő is lát minket, de csengethetünk, integethetünk, akár kiabálhatunk is ennek érdekében.

2. Kerüljük a holtteret!

Kerüljük el az autók visszapillantótükrének holtterét, a piros lámpánál álljunk az autóhoz képest előre, hogy mindenképpen észrevegyen, mielőtt kanyarodik.

3. A parkoló autó is lehet veszélyes

Közlekedjünk kicsit távolabb a parkoló autóktól, és folyamatosan figyeljük őket. Amelyikben emberi sziluettet látunk, amellett lassítsunk le, és figyeljük, hogy belenéz-e a visszapillantó tükörbe, vagy kinéz-e az ablakon felénk, mielőtt kinyitja az ajtót.

A kerékpáros balesetekről

  • A kerékpárbalesetek túlnyomó többsége városban történik.
  • A leggyakrabban kereszteződésben vagy annak közelében történnek a balesetek.
  • Szintén gyakoriak az országúti kerékpáros balesetek.
  • A legtöbb biciklistát érintő baleset nappal történik.
  • A sérültek között jóval nagyobb arányban találni férfiakat, mint nőket.
  • A haláleseteket általában a fejet ért súlyos sérülések okozzák.

Forrás: KSH

Fotó: choircycle.co.uk

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
A mexikói színésznő, Dolores del Río nem csupán tehetségével, de szépségével is térdre kényszerítette az embereket: ő volt az első latin sztár, akit az egész világ bálványozott, mégis, utolsó éveiben...
Sztárok
A brit királyi palota falai mögött sokszor láthatatlan harcok dúlnak, és nem mindig a trón a tét. Most úgy tűnik, Kamilla és Katalin között keletkezett egy látszólag nagyon mély és helyrehozhatatlan...
Home&Design
Lélegzetelállító színek, izgalmas minták és meleg hangulat – a marokkói csempe valódi főszereplője lehet bármelyik konyhának.
Lifestyle
Rengetegen csinálják így, pedig valójában csak ártanak vele a növényeknek – és sokszor már késő, mire észreveszik a bajt.
Lifestyle
Sokan megteszik, de nem is sejtik, milyen károkat okozhatnak ezzel a szokással – nem csak a lakás látja kárát, hanem az egészséged is.
Lifestyle
Sokan pont oda rakják, mégis ez az egyik legrosszabb hely a cipők tárolására – több szempontból is problémás lehet.