Hány gyerek az ideális?

Ma már alig tudjuk elképzelni, de száz éve még gyakoriak voltak az akár 10 gyermekes családok is. Aztán a következő generációban már csak 4-6 gyereket vállaltak a szülők, később pedig a 2 gyerek lett a nagy átlag. Napjainkban pedig egyre több az egygyermekes család, vagy az olyan háztartás, ahol egyáltalán nem születik gyermek. (X)

Persze nem egyszerű sok gyermeket felnevelni, de amennyivel több feladatot ad a nagy család, annál több öröm forrása is lehet:

  • A nagycsalád érzelmi biztonságot nyújt. Habár a család hosszú-hosszú időkkel ezelőtt azért jött lére, hogy védelmet nyújtson a természeti veszélyek ellen és hogy biztosítsa az emberek fennmaradását. Ma már más a helyzet. Ugyan az utóbbi még mindig fontos szerepet játszik, de emellett alapvető, hogy a család érzelmi biztonságot is adjon a tagok számára.
  • Boldogságot ad. Ez az a hely, ahol a lelki igényeinket kielégíthetjük. Innen származnak első és legmélyebb gyökereink. Ezért fontos, hogy a családban megbecsüljük egymást, szilárd érzelmi alapokat nyújtsunk a másiknak, legfőképp gyermekeinknek, hiszen ha ez megvan, akkor sokkal könnyebben boldogulunk majd az életben, a hétköznapi problémákkal szemben. Persze egy boldog család nem feltétlenül jelenti azt, hogy akkor az azért boldog, mert ott soha sincs konfliktus. Korántsem. Pszichológiai értelemben, akkor boldog egy család, ha a tagok nem egymást hibáztatják a problémákért, hanem kölcsönösen egymást támogatva, tisztelve segítik szeretteiket.
  • Egy amolyan visszajelentő-útmutató rendszer. Egy olyan hely, ahol a családtagok minősítik egymás számára a többiek viselkedését, a napi történéseket. Azaz útmutatást, visszajelzést vagy megerősítést adnak egymás számára. Ez azt jelenti, hogy ha a fentebb említettek megvannak, akkor javul a családban élők biztonságérzete, kommunikációs képessége.
  • Életszemléletet, életfilozófiát ad. Nem véletlen, hogy egy gyerekben pont ugyanolyan vagy a szüleihez hasonló életfelfogás alakul ki. A család, mint a szocializáció elsődleges színtere, az a hely, ahol a normákat, az értékrendet elsajátítjuk. Erre, illetve ebből fogunk majd a későbbiekben építkezni.

Tóthék családja a mai értelemben már nagyobb, mint az átlagos családok. Ismerik három gyermek nevelésének örömeit és nehézségeit is. Éppen ezért érkeztek ők az RTL Klub AZ ÉV HOTELE műsorának múlt heti adásában hoteleket tesztelni, hogy megmondják, mi tesz egy nagycsaládos utazást felhőtlenné és ezúttal ebből a szempontból értékeljék a Balaton régió két hotelét.

Rita és Balázs közgazdászok. Történetünk 22 évvel ezelőtt kezdődött, ekkor ismerkedtek meg egymással a főiskolán, ahol szaktársak voltak. A sok-sok közös szeminárium, a vizsgákra való készülés, az egymással eltöltött közös idő meghozta a gyümölcsét. Már a főiskola első évében összejöttek, majd egy évre rá összeköltöztek, később megházasodtak. Azóta igazi nagycsaláddá formálódtak, született három gyermekük, a 16 éves Kira, a 13 éves Péter és a 9 éves Csilla. Mióta a gyerekek élnek, azóta igazán teljes az életük. A múlt heti adásban Te is láthattad, hogy mennyire boldog család az övék. Ha viszont lemaradtál volna a legutóbbi epizódról és kíváncsi vagy arra, hogy hogyan telt a nagycsalád két napos balatoni hétvégéje, továbbá ha izgatottan vártad az újabb balatoni hotel bemutatását, de valamiért lemaradtál róla, akkor se csüggedj az adást bármikor visszanézheted az RTLMost!-on.

Szavazz a Balaton régió utolsó két versenybe induló szállodájára!

A hétvégén a Tóth család ebben a két hotelben vendégeskedett:

Hotel Marina-Port****

A szálloda Budapesttől egy órányi autóútra, Balatonkenesén az egyik legmodernebb vitorláskikötő szomszédságában, közvetlenül a Balaton partján fekszik. A parkosított hotel zárt parkolóval, saját balatoni stranddal rendelkezik. A parton korszerű játszótér: hinta, homokozó, mászóka, óriás trambulin is van. A megújult, gyermekbarát hotel tehát családoknak is ideális, hiszen a szállodai szolgáltatások között a kicsik és a nagyok is egyaránt megtalálják a számukra legideálisabbat az animációs programokon a játszóházban. Az aprótalpúak a wellness részlegen sem fognak unatkozni. A beltéri gyermekmedence, a babapancsoló szivárványos csúszdával, vízköpő békával és spriccelő óriáskígyóval garantáltan leköti majd a legkisebbeket is. A wellness egyik legnagyobb ékessége mégis a balatoni panorámás jakuzzi, de mellette a feszített víztükrű úszómedence, a szauna szeánszok és a masszázskezelések is említésreméltók. Épp úgy, ahogy a hotel fitneszterme, ahol a kardio- és fitneszgépeken munka közben nem csak izzadhatnak a vendégek, de gyönyörködhetnek a páratlan balatoni kilátásban is.

További részletek: https://hotelmarinaport.hu

Hotel Füred**** Spa & Conference

A 2016-ban nyílt elegáns hotel a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb városában, Balatonfüreden, közvetlenül a tóparton fekszik. A szálloda a legmodernebb technikai eszközökkel kialakított konferencia termeinek köszönhetően tökéletes helyszíne lehet céges rendezvényeknek, esküvőknek vagy családi eseményeknek. Ugyanakkor a különleges szórakozást kedvelők is jól fogják itt érezni magukat. Bowling club, spa és élmény részleg, Balatonra néző kültéri és beltéri medencék, saját, füves strand, szauna és gőzfürdő park áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda éttermében reggel, délben is este is lehet étkezni, ahol nemcsak bőséges és finom, de egészséges ételek is megtalálhatóak, pl. liszt-, és cukormentes sütemények. A hatalmas, több emeletes hotel egyik legnagyobb szenzációja a kilátás, egyes szobákból láthatjuk a tihanyi apátságot is, sőt minél magasabban vagyunk, annál jobban belátjuk a balatonfüredi öbölt, melynek látványa magával ragadó élményt nyújt. De bárki a szálloda teraszán egy csésze kávé mellett is megcsodálhatja hazánk egyik legszebb tavát, az élmény hasonló lesz.

További részletek: https://www.hotelfured.hu/

Szavazz és nyerd meg az egyik hotel wellness hétvégéjét!

Voksodat továbbra is AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele) adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnap délig. Ne feledd, arra a hotelre szavazz, ahol Te is szívesen eltöltenél egy két napos wellness hétvégét. A legszerencsésebbek ugyanis ajándék wellness hétvégét nyernek minden héten, abba a hotelbe, ahová szavazatukat leadták. Érdemes hétről hétre szavazni, hiszen ezzel növeled az esélyedet arra is, hogy az évad végén megnyerd a főnyereményt, ami nem más mint egy teljes hét a 2018-as AZ ÉV HOTELÉBEN.

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!