Utazás

Farkas Bertalan után újabb magyar mehet az űrbe

Hamarosan indulhat az űrhajós kiválasztása.

Újabb magyar az űrben?

Bár korábban is voltak erre próbálkozások, és eddig sajnos nem jött össze, a Forbes cikke szerint akár heteken belül lehet jelentkezni űrhajósjelöltnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatása alapján. A Népszava kereste meg a tárcát, mert Szijjártó Péter azt ígérte: 45 évvel Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós 1980-as repülése után 45 évvel ismét lehet magyar az űrben. A minisztérium azt írta, legkésőbb 2025-ig juthat el egy honfitársunk a Nemzetközi Űrállomásra.

Ez eléggé rohamtempónak tűnik, ha azt vesszük figyelembe véve, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég toborzott űrhajósokat, hozzájuk május végéig lehetett jelentkezni, az alanyokat azonban csak 2022 októberére választják ki. Ők 2023-ban kezdik meg alapképzésüket, mit 3-4 évet tesz ki, a kiválasztottak pedig 2026-27 körül kerülhetnek ki világűrbe.

Úgy tűnik, az idei év egyik slágertémája az űrutazás: három milliárdos, az Amazon-alapító Jeff Bezos, és a Virgin Galactic tulajdonosa, Richard Branson is megfordult az űr peremén, a Tesla-vezér Elon Musk pedig óriási pénzt és energiát fektet űrcégébe, a SpaceX-be.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyarok közül Farkas Bertalan volt az első az űrben a Szovjetunió vezette Interkozmosz űrkutatási együttműködés keretein belül. 1980. május 26-án repült a világűrbe, ahol 8 napot, 20 órát és 45 percet töltött. „Először látni Magyarországot a világűrből, látni a napfelkeltét és a naplementét. Azután a kozmikus éjszaka csillagképei, a hegyláncok Dél-Amerikában, Afrika sivatagjainak szépsége és a vörös homokfelhők India fölött” – emlékezett vissza később az élményeire.

Lerántjuk a leplet pár szaftos részletről.

Leadfotó: 123r

Oldalak

Utazás
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...