Utazás

Jégesővel és zivatarokkal indul a hét, nem kíméli az országot a hidegfront

A nap túlnyomó részében borús lesz felettünk az ég.

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az OMSz

Tegnap erőteljes záporokkal, zivatarokkal érkezett meg egy hidegfront az ország északnyugati-nyugati régiójába, mely ma kelet felé vonul. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma a nap nagy részében jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, azonban a felhőzet helyenként szakadozottá válhat. Délelőtt a délkeleti, keleti országrészben még több órára kisüthet a nap, majd délután ott is megnövekszik a felhőzet, és ezzel együtt arrafelé is többfelé kell esőre, záporra, főleg az Alföldön zivatarra számítani. Késő délutántól északnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet, a csapadék is megszűnik. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, a front mentén erős is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul, de délkeleten, keleten 27, 33 fok is lehet.

Az OMSz az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. Azt írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, ám emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Utazás
Bár Ázsiában őshonosak, a cseresznyefák valójában az egész világon virágoznak, és nem is kell olyan messzire utaznunk azért, hogy káprázatos, rózsaszínbe borult utcákban gyönyörködhessünk.
Sztárok
Bajor Imre még Jáksó Lászlót is meg tudta lepni, aki mindig elővett néhány botrányos viccet a műsorban. Anno még ez is lemehetett az RTL Klub képernyőjén.
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.