Less be az úrihölgyek titkos életébe! Időutazás a csodaszép gyulai Almásy-kastélyban
Gardróbtitkok
Nem csak a nőknek izgalmas itt egy boudoir! A férfiak legalább annyi időt töltöttek szépítkezéssel, mint a nők. A vécék némiképp elmaradnak mai elvárásaink mögött, a kedvenc parfümjeik számunkra – számomra legalábbis – nem túl vonzóak. A tárlat teljesen interaktív, bármit megfogdoshatunk, szinte biztos, hogy egy kis képernyőn újabb szaftos részleteket fednek fel róla. Egy szuper program segítségével felöltözhetünk főúrnak, vagy elegáns úrinőnek, de cselédek is lehetünk. Természetesen az általunk választott korszak divatja szerint.
Gyulai kaland
Ha pedig rászántuk azt a legalább 2,5-3 órát a tárlatra, amit mindenképp megérdemel, bemehetünk a gyulai vár némiképp hagyományosabb, de érdekes kiállítására is, hiszen van lehetőség kombinált jegyet váltani. Ha pedig egy egész napot eltöltenénk Gyulán, akkor érdemes ellátogatni a Száz éves cukrászdába és megkóstolni a régi recept szerint készülő, mennyei süteményeket, majd a Kálvária-domb megmászásával le is mozoghatjuk a nyalánkságot. Ha a Várfürdőben is pancsolnánk egyet, akkor érdemes egy teljes hétvégés programot tervezni, mert az óriáscsúszdák mellett úszómedence és többféle gyógyfürdő is várja a lubickolni vágyókat!
Sárvár szépségei
Ha kedvet kaptál az utazáshoz, mutatunk még egy szuper hazai helyszínt! Lebilincselő imázsfilmet készült Sárvár látványosságairól, amitől azonnal indulni támad kedved! Nézd meg itt!