Utazás

Ütik, püfölik, gurítják, a végén mégiscsak kiömlik a pénz a fűre

Az északi féltekére végképp betört a jó idő, az emberek kirajzottak a természetbe. A tehetősebbek a golfpályát választják – nem csoda, hogy ők a szállodák és a sportfelszerelés gyártók legfőbb célcsoportja. Ezen a helyzeten pedig mindenki nyer.

Elképesztő pénzek mozognak a világelit első számú sportjában, a golfozásban. Elég csak a hagyományos versenysorozat, a PGA Tour legnagyobb díjazással indítandó versenyeire gondolni: az RBC Heritage Hilton Headben lesz, a Wells Fargo pedig Charlotteban – mindkét eseményt 20-20 millió dollárral fogják dotálni! (Néhány évvel ezelőtt még az 5-7 milliós díjazásra is felkapta fejét a világ, és a győztesek prémiuma is jelentősen megugrott, mert ebből a pénzből az első helyezettnek manapság már 3 millió jár. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy tekintélyes szakértői és orvosi gárda is utazik egy-egy éljátékossal, így a tetemes összegnek sok esetben jó, ha fele a saját bankszámlárája kerül.)

Már rég nem csak az amerikaiak sportja

Az utóbbi években valóságos háború alakult ki a golfsport élén. A versenysorozatot hagyományosan uraló amerikaiakat a szaúdiak ezen a téren is kihívták. A folyamat a labdarúgásban a leglátványosabb, no meg a sportdiplomáciában – Rijád láthatóan igyekszik teljesen felvilágosult, minden téren egyenjogúságra törekvő középhatalomnak beállítania magát, s erre a sportot jó eszköznek találja. Ezért alakították meg saját golfverseny sorozatukat, amire az amerikaiaktól mesés fizetésekkel szívták el a legjobb játékosok felé

Önmagukban a puszta tények is bizonyítják, az élsport pedig visszatükrözi azt, miért is ömlik ennyi pénz a golfba. A Skóciából elterjedt játék meghódította az átlagembert is, s nemcsak a szigetországban: az USA-ban 16 752, Japánban 3169, Kanadában 2633 pálya van, Angliában „csak” 2270 – igaz Európa egésze 8991 létesítménnyel büszkélkedhet.

Ennek megfelelően az US-ban van a legtöbb hobbijátékos is, több mint 26 millióan hódolnak a golfnak. Az egész világon 70 millióan vesznek rendszeresen kezükbe ütőt – nos, ez a magyarázata annak, miért is van ennyi pénz ebben a sportban. Becslések szerint évente mintegy 100 milliárd dolláros forgalmat generál a világon, az ütőgyártók és a tévétársaságok mellett pedig a turisztikai ipar az egyik fő haszonélvezője a trendnek.

Fantasztikus golfresortok várják a vendégeket

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bármerre is járunk a világban, a jómódúak a golfresortokban üdülnek: gyönyörű a környezet, és akinek van pénze, mindent megkaphat. Szerencsére van azonban olyan példa is, ahol normál áron is csodálatos helyen lehet kikapcsolódni és játszani. A tavasz és az ősz például Észak-Ciprus számára kiváló lehetőség, mert ekkor még nincs hőség, viszont mindig süt a nap, meleg a tenger, a golfpályák pedig rendkívül gondozottak.

Nem véletlen, hogy a Korineum elnevezésű golf- és hotelközpontba is özönlenek a magyarok. Az egyik főszervező, az egykori remek játékos, ma profi golfedző Lugosi Balázs elmondta, ilyen remek körülmények nemigen vannak Európában, ezért indít évente legalább két csoportot ő maga is a Korineumba, de több edzőtársa is hasonlóan cselekszik.

Lugosi Balázs golfütővel

A pályán 1370 szórófej ontja a vizet, összesen 85 000 négyzetmétert kell öntözni, hiszen nyáron nagyon meleg van. Mindez azonban nem terheli a sziget vízháztartását, tekintve, hogy a Korineumnak három saját tengervíz sótalanító üzeme van.

Korineum golfresort öntözés

A tökéletes edzési lehetőségek és a tenger közelsége vonzó – ráadásul Ciprus északi részén az árak is jóval alatta maradnak az Európai Unió tengerparti országaiban (például a sziget déli részén) megszokottaktól. Mint Umut Gürtunc tulajdonos elmondta, újabb villaparkot és golfpályát fognak építeni, mert most már számítanak azokra is, akik a remek klíma miatt hozzájuk költöznek, s a távmunkát hónapokon át onnan végzik.

Umut Gürtunc Fotók: Oltványi Tamás

Oldalak

Utazás
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...