Utazás

Ezt üzeni a magyaroknak a Giro d’Italián versenyző Mark Cavendish, akiről buszmegállót neveztek el Zámolyban

A brit profi kerékpáros az után küldött mosolygós üzenetet nekünk, hogy a magyarok róla nevezték el azt a zámolyi buszmegállót, ahol a Giro d’Italia magyarországi szakaszán biciklit cserélt.

Megköszönte a vicces gesztust

Mint ismeretes, a Giro d’Italia kerékpáros országúti körverseny idén Magyarországról indult. Ekkor történt, hogy Mark Cavendish brit versenyző éppen egy zámolyi buszmegállóban állt meg biciklit cserélni. Az Eurosport kommentátorai rögtön elkezdtek azzal poénkodni, hogy a megállót Cavendish-ről kellene elnevezni. A vicc pedig hamarosan valósággá vált, ugyanis Zámolyban tényleg átnevezték a buszmegállót, sőt még egy emléktábla is jutott a brit kerékpárosnak – írja a 24.hu.

Cavendish-hez is eljutott a történet, aki fülig érő mosollyal mondott köszönetet egy videóüzenetben a magyaroknak, hogy buszmegállót neveztek el róla. „Először is azt akarom mondani, hogy nagyon szépen köszönjük azt a fantasztikus fogadtatást, amit a Magyarországon kaptunk! Nagyon kedvesek voltatok, nagyon jól éreztem magam. Az, hogy elneveztetek rólam egy buszmegállót nagyon vicces, de imádom! Remélem, tetszik majd nektek és egyszer majd meglátogatom” – idézi a portál Cavendish szavait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mark Cavendish amúgy győzelmet is ünnepelhetett hazánkban: ő nyerte a Giro d'Italia harmadik – egyben utolsó magyarországi – szakaszának sprintbefutóját Balatonfüreden május 8-án.

Leadfotó: MTI/Vasvári Tamás

Oldalak

Utazás
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...