Földrengés rázta meg Magyarországot

Korántsem ez az első eset: az utóbbi időben a szakértők titokzatos, szinte megmagyarázhatatlan eredetű földrengéseket észlelnek Békés megyében.
Mi okozhatja?
Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor – közölte péntek reggel a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. A földrengést Szarvas mellett, Csabacsűdön, Őrménykúton, továbbá más környező településen is érzékelhették – árulta el a nyilvánosságnak Kalmár Dániel szeizmológus. Az utóbbi időben a szakemberek számos hasonló jelenséget észleltek a térségben. Egyelőre még nem találtak minden kétséget kizáró magyarázatot a rejtélyes rengéssorozat eredetét illetően.

Tajvan közelében megpillantották azt a legendás - már-már mitikus - halat, melynek felbukkanása egyes elméletek szerint hatalmas földrengéseket szokott megelőzni.