Utazás

Mesterlövészek, repülési tilalom és lezárt városrészek: így készül Budapest Ferenc pápa fogadására

A katolikus egyházfő a világ egyik legveszélyeztetettebb vezetője, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar fővárosba érkezését is komoly biztonsági előkészületek előzik meg.

Hamarosan hazánkba érkezik a katolikus egyházfő

Hatalmas várakozások előzik meg Ferenc pápa többnapos magyarországi látogatását: a katolikus egyházfő napokon belül hazánkba érkezik, a különleges eseményt pedig rendhagyó biztonsági előkészületek előzik meg - olvasható az Index cikkében. A hírportál kiemeli: a 86 éves pápa látogatásának helyszínein, az oda vezető utakon, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Szent István-bazilikához vezető három lehetséges úton a csatornafedeleket is le fogják hegeszteni, sőt a kandeláberek ellenőrzése sem marad majd el - írja az Index a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva. Lapozz tovább, cikkünk a galériában folytatódik!

Azt még nem lehet tudni, hogy Ferenc pápa az előre kijelölt útvonalak közül melyiken érkezik meg április 28-án, pénteken Budapest belvárosába, a végső döntés ugyanis csak a katolikus egyházfő repülőgépének landolása után fog megszületni.
Kattints a további képekért!

A Ferenc pápa látogatásával kapcsolatos építési és bontási munkálatok miatt péntektől május 7-ig a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok a fővárosi Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Utazás
Sztárok
Álhír terjed a magyar világhálón a közismert rádiós műsorvezető, Sebestyén Balázs letartóztatásáról. A mesterséges intelligencia által generált kamuvideóra egy hallgatója hívta fel a híresség...
Sztárok
A Fehér Ház tájékoztatása szerint nemrégiben vizsgálatok egész során esett át az amerikai elnök, majd végül megszületett az orvosok diagnózisa, amit most a nyilvánosság is megismert.
Egészség
A pestis, amelyet a 14. században "fekete halálként" emlegettek, és Európa lakosságának 30-60 százalékát pusztította el, ma már ritka betegségnek számít, most mégis felütötte a fejét.
Lifestyle
Az eseménysorozat keretében a nagyérdemű újra megtekintheti Makk Károly legendás Liliomfiját, de Joe Eszterhas filmjei is visszatérnek a nagyvászonra.
Sztárok
Meghan Markle a minap egy különös, sejtelmes Instagram-bejegyzéssel borzolta fel a közvélemény kedélyeit, a poszt időzítése ugyanis nem kevés találgatásra adott okot: pontosan azon a napon jelent meg...
Lifestyle
Hogy mi a tökéletes tészta titka? Nos, a válasz egy olyan, elsőre furcsának tűnő praktikában rejlik, amit eddig csak az igazán kevesen ismertek.