Utazás

Egy magyar faluban állították fel Európa legnagyobb betlehemét

Hetvenharmadik alkalommal készült el Európa legnagyobb templomban épített betleheme a Somogy megyei községben.

Az egész közösség munkája kellett hozzá

Immár a 73. alkalommal készült el Európa legnagyobb templomban épített betleheme a Somogy megyei Vörsön. A csaknem 60 négyzetméteres építményt idén is a helyiek állították össze, és advent első vasárnapján szentelték fel – írta meg a Sonline.

A tűz körüli subába öltözött pásztorok és a jászolban fekvő kis Jézus már várja a betlehem közönségét. Minden évben újítanak kicsit az elrendezésen, idén az állatok elrendezése változott. Egyébként az emberi és állati figurákat leszámítva minden kizárólag természetes anyagból készül.

A vörsiek büszkék az építményre, és szívesen dolgoznak rajta évről évre. Nincsenek hivatalosan leosztva a munkakörök, mégis mindenki tudja a dolgát, hiszen a település érdeke, hogy a híres betlehem elkészüljön, amelyet bárki meglátogathat. Az előző években szinte az ország minden tájáról, sőt külföldről is érkeztek látogatók.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Simon György, Vörs alpolgármestere elmondta, idén bő másfél hét kellett, mire elkészültek a 60 négyzetméter alapterületű betlehemmel, minden nap négyen-öten dolgoztak rajta. „Idén is a falu határában gyűjtöttük az alapanyagot, és sok felajánlás érkezett. A váz vasból és három köbméter fából készült, valamint öt köbméternyi tuja- és fenyőágat használtunk fel” – mondta el az alpolgármester.

A járványügyi szabályoknak megfelelően csak száj­maszkban látogatható a betlehem január 23-ig, minden érdeklődőt arra kérnek, hogy használják a kirakott kézfertőtlenítőket és tartsák a biztonságos távolságot egymástól.

Forralt bor és sivatagi homok? Simán. Hiába a szokatlan helyszínek, ha a karácsony fényei, hangjai, illatai és ízei vesznek körül minket, garantált az ünnepi hangulat - még a legszokatlanabb helyszíneken is.

Fotó: Varga György / MTI; leadfotó: facebook.com/vorsibetlehem

Oldalak

Utazás
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.